5. Kemo.

Az előző írásomban olvashattátok, hogy a kemot elhalasztották a rossz májfunkció miatt.
A keddi vérvételen nagyon kedves laboránssal hozott össze a sors, kis "pillangós" tűvel szúrt meg, mert már olyan nagyon szét van szurkálva szerencsétlen vénám. A doktornőre délig várnom kellet, de Julim jött és dumcsiztunk egy csomót, aztán becsatlakozott egy másik betegtárs, akit még egyikünk sem ismert. Olyan jól elbeszélgettünk hármasban, hogy a környékünkön ülők csak minket hallgattak mosolyogva. Tiszta reggeli műsor voltunk, csak az értelmesebbik! :)
Az eredmények: GOT: 22; GPT: 45 lett ( < 40 ), tehát nagyon rendben van és ma végre folytathatódott a kezelés. A hepatológus is megadta az engedélyt, hogy folytathatjuk a kezelést, bár számolni kell azzal, hogy a májfunkció újra meg fog emelkedni. Mivel nem tudok mit tenni, majd várakozom még egy hetet úgy, mint most. :) Már csak egyet kell felvennem és utána az osztály környékére sem fogok menni... maximum lufit fújni! :D
Ma reggel 8-kor már az onkológián üldögéltem, a doktornőm gyorsan beszólított, megbeszéltük, hogy nov. 30-án legyen a vérvétel és akkor lesz egy cici ultrahang is a Jerikón. :) Megkaptam a beutalókat és a papírjaimat az osztályon való kezelésre és már mehettem is. :)
A nővérkék nagyon kedvesek voltak fent, mint mindig. Ildikó nővérke, aki nagyon alapos, nagyon szabálykövető és már 20 éve itt dolgozik, ő adta be nekem a Herceptint a combomba. 5 perc alatt kellene beadni, de nekünk most volt az most 15 is, olyan jól elbeszélgettünk. Arról volt szó, hogy ők hogyan bírják a lelki megterhelést, amit mindennap látnak. Azt mondta emlékszik, amikor még 20 évvel ezelőtt a pályája kezdetén állt, még nem volt ilyen sok fiatal beteg. Most pedig a többség 30 és 40 év között van. Nagyon sajnálják, ha valakinek ilyen fiatalon betegséggel kell küzdenie és azt mondta szinte kivétel nélkül olyanok betegszenek meg, akik nem drogoznak, alkoholizálnak, stb.
Beszéltünk a stresszről, hogy mennyire befolyásolja a betegség létrejöttét.
Hogy az én életemben mennyi stressz volt? Nagyon sok...
Az ember lánya ezekről általában nem beszél csak a "leg" barátai tudnak róla. Az én hátam mögött elég színes a spaletta, voltak túlféltő szülők, volt házasság, volt gyermek elvesztés, volt költözés másik városba (ide), volt válás. Aztán lett új szerelem, közös lakás. Gyermek elvesztés, aztán 3 év küzdés után koraszülés, harc az életbenmaradásért (ahol csak kívülállók voltunk). Édesanyám hirtelen halála. Főiskola, miközben második gyermekünk is megérkezett, kisgyermekes gondok, vissza a munka világába, helytállás anyaként, nőként... Iskolakezdés a gyereknek, gondok az iskolában.., Újra költözés, és betegség.
Nagyon röviden ennyi és most direkt nem írtam több pozitívumot, mert akkor nem látni mennyire sok dolog volt az életemben, amin aggódni kellett.. és, ha valaki akkor én nagyon aggódtam ...mindenen...
Szóval életem bármelyik szakaszára rá tudnám húzni, hogy na!!..emiatt volt... de, ha ezek nem történtek volna, akkor ma nem az az ember lennék, aki vagyok.. Ha nem kellett volna mindenért megküzdeni, most nem úgy értékelném a dolgaimat, mint akinek minden az ölébe pottyant. (Semmiért nem cserélném el a mostani magamat még így sem, hogy nem vagyok 100%- os.) Ez utóbbi mázlista embereket egyébként sajnálom, mert szinte örökre lelkiszegények maradnak és csak bámulnak, amikor meglátnak.. (de szó szerint), vagy a másik véglet egyszerűen csak behunyják a szemüket. Mert akiktől a legjobban várnál egy kis biztató jelet azok nem adnak, még annyit sem,hogy veled vagyunk... még egy mosolyt sem engednek meg maguknak.. Nem tudnak felnőni a feladathoz és nem is fognak...ebben az életükben biztosan nem. Sajnos.
De én pozitív vagyok ez irányba is, mert a mai napig kapok olyan privát üzeneteket, amik arról szólnak, hogy eddig nem mertek hozzászólni a posztjaimhoz nyilvánosan, de nagyon jól esik, hogy legalább privátban megteszik ezt. :) Minden elismerésem az övék, mert mégis képesek megtenni ezt a gesztust. :)
Na, de kanyarodjunk vissza az osztályra, Emőke nővérke már várt, hogy beszúrhassa az infúziómat. Nagyon ügyes volt, nem fájt csak picit, ahhoz képest, hogy a vénáimon lassan nagyon nem akadnak szúrható felületek.
A kezelés ugyanaz volt, mint az előző kemónál, most nem írom le. Az idővel kicsit harcoltam, mert már nem nagyon tolerálom, hogy ott kell kikötve üldögélnem. Pedig most 2-2,5 óra alatt lement minden. Szerencsém volt, hogy olyan betegtárs mellé kerültem, akivel lehetett értelmesen beszélgetni, ez ilyenkor hatalmas kincs tud lenni. Nagyon érdekes helyen dolgozik, nem tudom le lehetne-e írni, ezért csak ennyit írok, hogy egy menekülttáborban őr. Olyanokat mondott az ott élők gondolkodásáról, amik csak megerősítenek abban, hogy nagyon jól teszi a miniszterelnök, hogy nem akar otthont adni nekik, hanem visszatoloncolja őket. Azt hangoztatják, hogy az európai nőket meg kell erőszakolni, és arra sem érdemesek, hogy gyermekük szülessen tőlük, mert akkor hígulna a vérvonal.. :O Egyébként nem is akarnak itt maradni, mert a magyar nem gazdag nép, sok a teher és ők dolgozni nagyon nem akarnak. A tévében meg nézhetjük a könnyező gyerekeket és sajnáljuk, hogy min mennek keresztül... aztán elmondja egy 4-5 éves forma kisfiú, hogy simán átvágná a torkodat, ha valaki bántódása esne az anyjának vagy a húgának, mert most ő vigyáz rájuk.. a kés meg a pelenkájából kerül elő a motozásnál.. Na nem is írok erről többet, mert lehet ez is sok lesz, mindenesetre nekem ez a mai nap is adott valamit.
A kemó végül gyorsan lefolyt, Julim is ott volt vérvételen, feljött hozzám az osztályra, aztán kávéka + csak én kajáltam is. :) Sütit most nem, azt itthon pótoltam be két nagy oroszkrém tortaszelet társaságában. :))) ( Bocsi Zsuzsa néni! )
Egyébként jól vagyok, az arcom úgy pirosodik, mint aki lenyelt vagy 2 liter bort! :)
Puszi nektek, most kicsit hosszabra sikerültem, remélem nem probléma! ;D