Tegnap olyan dolog történt velem, aminek mindenképpen hangot szeretnék adni. Neveket nem írok.
A múlt hét csütörtökön az onkoteam előtti megjelenés csak formaság volt, a sebész villámgyorsan aláíratta velem, hogy műtét fog következni a betegtörténetemben és jövőhéten jelenjek meg (tegnap) a sebészeten időpont megbeszélés miatt. Akkor majd bővebben elmondja, hogy mi és hogyan fog zajlani, mert most sokan vannak és nem ér rá... Aláírtam, örültem, hazamentem.
Hétfőn indult a napom a Herceptin injekcióval, ami nem volt olyan egyszerű, ahogy én gondoltam. Levették a véremet, azt hittem meg kell várni az eredményét és csak akkor kapom a herceptint, de nem mondta az asszisztens, hogy ez biológiai szer és nem kell hozzá az eredmény. Így aztán gyors bevitte a lapom a doktornőnek, gondoltam, de jó!! betyár gyorsan fogok végezni és bőven lesz időnk megvenni ezt-azt, Csaba elment reggelit venni én meg vártam mikor küld fel az osztályra. Jó sokáig vártam, aztán végre behívott, mondta, hogy sokan vannak, nem tudott hamarabb hívni, de a szuri után mehetek is, eltekint az 1 órás megfigyeléstől. Felmentem szurit a kezembe adták, hogy melegítsem kicsit, mert úgy jobban fog esni, ha beadják :) Hát azt kell mondjam, vagyis írjam, hogy nem esett jól, mert a szelídnek tűnő nővérke dárdaként döfte bele a combomba a tűt. A helye még mindig kék, pedig ennek már két napja. Szuri után felkaptam a kis kabátkám, hogy akkor megyek is a dolgomra, de a főnővér felhomályosított, hogy zárójelentés nélkül nem enged el.. hurrá. Na mondom oké, akkor megvárom. Közben beszélgettünk mikor éppen ráért, nem is tudom hogyan lehet valaki egyszerre kimért és kedvesen odaadó, de neki megy. Nagyon szívesen adott tanácsot a tüneteimre, mert mostanában nem alszom jól. Többször felkelek kb. 6*- 8* és olyankor elfog valami belső remegés és melegem lesz hirtelen, de nagyon és csak akkor tudok visszaaludni, amikor már "kihűltem". A doktornő szerint ez már nem a kemó mellékhatása és inkább keressem fel a onkoteam-es pszichológust. A nővérke szerint viszont simán lehet még a kemó, mert nagyon sok idő mire teljesen kitisztul a szervezetemből, de azért menjek el a picológushoz, mert lehet, hogy pont jó lesz nekem. Aztán mondott még egy olyat, hogy kapni fogok majd injekciókat a műtét után, amivel mesterséges klimaxot idéznek elő, na majd az csinál igazán hőhullámokat...
1 óra 20 perc telt el mire megkaptam a zárót, mert mint kiderült azt is a doktornő csinálja meg lent az onkológián, ahol rengeteg beteg volt ma is.. Mindeközben már fél tizenkettő volt az idő, így már nem mentünk sehová csak haza, mert Csaba éjszakára volt beosztva...
Másnap (vagyis az az ominózus tegnapi reggel) egyedül mentem be a sebészhez az időpontot megbeszélni, azt gondoltam minek jöjjön éjszakából velem Csaba itt egyedül is meg tudok jelenni. Sajnos, mint utólag kiderült, éppen ezen a napon lett volna a legnagyobb szükségem az emberemre, lelki támogatás szempontjából. Az történt, hogy az egész délelőttöt végigbőgtem, a fejem olyan piros volt, mintha megittam volna vagy 2 üveg bort a jobbikból...nem a tablettásból. Na, de kezdem az elejétől.
Nem voltak túl sokan, egy betegtárs még fel is hívott, hogy most rendesen sorszámot is kell kérni, így aztán pláne előnyre tettem szert. (volt,aki sorszám nélkül üldögélt ott, aztán rohant érte)
A sebész behívott, nem kínált hellyel, ahogy szokták más rendeléseken. Állva kérdezte, hogy akkor műtét? Mondom igen, műtét. Elvette a papíromat és egy pillanatra belenézett, majd azt mondta a szomszéd szobába menjek át és kérjek időpontot. Mondtam, hogy rendben, de ki fog műteni?
Hát az éppen beosztott sebész... Néztem rá, de ő csak a papíromat próbálta visszagyömöszölni a mappámba. Aztán megkérdeztem tőle, vagyis igazából a hátától, hogy ha én azt szeretném, hogy ő műtsön akkor??? mi legyen? Azt mondta menjek a másik szobába és ott majd mondjam a nevét. Aztán próbáltam még kérdezni arról, hogy lehet-e laparoszkópiával csinálni, vagy... de nem is hagyta, hogy befejezzem ridegen csak annyit mondott daganatot csak vágni szoktunk. Azt gondoltam magamba, hogy hááát... eddig sem volt egy szimpatikus ember, de biztos ezer baja van én meg itt feltartom. Nincs ezzel probléma, mert átküld a segítőjéhez, aki majd rendezi velem a többi megbeszélni valót..
Átmentem, beszólítottak, leültettek, volt bent két asszisztensnő és egy férfi mindegyikőjük fehérben, még át is futott az agyamon, hogy gyorsan fogok végezni... A férfi elvette a papírom és olvasgatta közben kérdezett:
-Műtét?
-Igen.
-Harmincadika jó lesz?
-Persze, pont ráérek. :) De akkor az az orvos műt, akivel az imént beszéltem?( a továbbiakban az orvos csak xy lesz, így kisbetűvel..)
-Nem, aki éppen be lesz osztva aznap.
-De most beszéltem meg xy-nal, hogy megcsinálja.
-De most tőle jött nem???
-De, igen. Azt mondta jöjjek át és kapok időpontot, csak mondjam a nevét...
-Itt vannak más sebészek is, de ha azt akarja, hogy ő operálja akkor menjen vissza és kérje fel.
-Hogy érti, hogy "kérjem fel"??? ...hogy pénzzel... kérjem fel???
-Hát ezt nem mondjuk így ki,de végül is igen... sajnos ilyen ez a magyar egészségügy..
Na ez az a pont, ahonnan elkezdtem sírni... egy csomó minden megfordult a fejemben, hogy akkor most ki fog engem "megcsinálni", mert én egészen eddig a pontig azt gondoltam, hogy tényleg xy az egyedüli sebész, aki ciciket operál ebben a kórházban... és én egész ideáig csak azt hallgattam a vizsgálataimon, hogy xy a legjobb és csak ő csinál mellműtéteket. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy tüzetesebben lecsekkoljam a sebészeket. Azt gondoltam, ha egyedül van akkor nyilván csak hozzá kerülhetek és akkor a végén, majd "megköszönöm" a közreműködését.. És én "elrontottam" vagy elszalasztottam a lehetőséget, hogy felkérjem...már az elején... az meg milyen már, hogy most visszasunnyogok egy borítékkal...
A férfi, pedig folytatta:
-Hogy ha nem ragaszkodik annyira xy-hoz, akkor vannak más sebészek is, akik megműtenék.
-Én nem ragaszkodok senkihez, én nem tudtam, hogy vannak más sebészek... Én nem ismerek itt egyetlen sebészt sem...azt sem tudom, hogy kit válasszak...
-Hát nem akarom magam reklámozni, de ÉN IS SEBÉSZ VAGYOK...
(na itt ez a mondata olyan volt, mint egy kegyelemdöfés... hogy akiről azt hittem, hogy titkár vagy iktató vagy mi a szösz, ő is egy orvos, sőt sebész!!! És xy ezt nyilván tudta. Azt is tudnia kellett, hogy ott ők nem adhatnak időpontot az xy idejéből.)
Azt gondolod, hogy innen nincsen lejjebb... de van, mert Encike még a könnyein keresztül hüppögve megkérdezte, hogy mióta műt és, hogy ciciket is??? :o :o És megnyugtatott, hogy igen műt és nem most kezdte és ugyanolyan alaposan csinálja, mint akihez menni akartam..
Ezután megnézte a beosztását és felajánlotta, hogy január 29-én megoperál, ha nekem is jó. Ezután megvizsgált, de én már eddigre olyan szinten be voltam feszülve, hogy a mellkasom is kipirult. Kérdezte is, hogy ez itt mindig ilyen? Nem, nem ilyen. (amikor Petrámnál rossz lett az NST és közölték, hogy nincs szívhang és megyünk szülni.. na akkor volt utoljára ilyen)
Nekem még kérdéseim voltak a műtét menetéről, mire meglepődve annyit kérdezett, hogy engem még tényleg nem világosítottak fel ezzel a résszel kapcsolatban semmiről? Hát nem. Akkor menjek fel a negyedikre és várjam meg, jön és elmondja, hogy mi is fog történni.
Felmentem, végre abbahagytam a sírást és vártam, mondanom sem kell, hogy mindenki engem nézett. A doki 15 perc múlva meg is jelent, kedves volt, bekísért egy kötözőbe és leültetett.
Elkezdte mondani, hogy milyen kemény dolog is a kemo és, hogy mennyire jó, hogy végig tudtam csinálni és megvan az eredménye, mert a daganat kisebb lett. Na itt én újra elkezdtem sírni és egész végig nyomtam... nem is értem honnan van az ember lányának ennyi könnye..
Elmondta, hogy igaz, hogy csak egy nyirokcsomóban igazolt az áttét, de az összes hónalji nyirokcsomót ki kell venni, és természetesen a daganatot is, hogy esélye se lehessen kialakulni egy újabb betegségnek.
Tehát 29-én reggel fél 7-re be kell mennem kapok valami csúcs rucit aztán fel a sebészetre jelentkezni. Onnan aztán átszállítanak a Jerikóra és beszúrják a jelölő drótot. Aztán vissza és altatásban megoperálnak. Maga a műtét 30 perc lesz a legjobb esetben, utána még kb. 2 órát kómás leszek, de ne izguljak, mert ő azt akarja, hogy ott maradjak egy éjszakát. Mondjuk ekkora hiszti után, amit levágtam neki ezen a délelőttön nem is csodálkozok rajta. :) Mondta, hogy ha szeretném akkor kereshetek még más sebészt is, vagy ha mégis xy-t akarom akkor nyugodtan beszéljek vele, mert nem fog rám emiatt neheztelni és emiatt nem fogok semmiben hátrányt szenvedni. Megköszöntem, hogy ennyire emberséges volt velem és biztosítottam róla, hogy én még ekkorát egy orvosban sem csalódtam, mint xy-ban. (Úgyhogy nem köszönöm, nem akarok vele újra beszélni, ha igen akkor maximum elmondanám neki mekkora egy s...fej, de ezt valószínűleg nem tenném, mert én egy királylány vagyok és nem alacsonyodom le erre a szintre... sőt inkább azon dolgozom, hogy az írós terápiámmal minél hamarabb túl legyek rajta). A beszélgetés végén adott egy névjegykártyát, hogy ha lenne még kérdésem nyugodtan hívjam, egyébként a műtét napján találkozunk legközelebb.
Ezek után nagy hüppögve kiültem a belső kertbe kb. 40 percre, hogy egy kicsit lehiggadjak és elmúljon a sírás nyoma. Itt meg is köszönném annak a 3 embernek a telefonálását, akiknek pont akkor jutottam eszébe és rájuk önthettem nagy hirtelen, hogy mennyire gusztustalan az, ami történt. Hogy nem elég, hogy az ember beteg, hogy olyan kezelésen van túl, ami az egész nőiességét megsemmisíti, hogy ki kell bírjon rengeteg tűszúrást, rengeteg vizsgálatot, rengeteg negatív betegtársat, egy sor mellékhatást és még kapja pluszba az ilyen érzelmi nulla xy-t is.
Pedig a beteg az orvosában bízik a legjobban, abban bízik, hogy ő mindent megtesz azért, hogy a betege jobban érezze magát. Az onkológus doktornőmben vakon bízom, mert ezt másképp nem is lehetne túlélni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen jó eredményeket értünk el. És igen ki is fejezem a hálámat, ahogyan tőlem telik. Mindenki tisztában van a hálapénz fogalmával, lehet én vagyok a hülye vagy már régen nem kerültem ilyen helyzetbe, de nálam ez még azt jelenti, hogy az elvégzett "munka" után "hálálok" nem pedig előtte...
Szóval miután lehiggadtam bementem az onkológiára. A doktornőm szerencsére semmit nem vett észre rajtam, kiadott egy csomó beutalót, úgyhogy a jövőhéten 3 napot csak ezek után fogok járkálni.
Hazafelé még betértem a Spar-ba nem azért, hogy vásároljak, hanem, mert valamikor ott dolgoztam és Cicusom még mindig ott dolgozik... csak reméltem, hogy délutános, aztán nem láttam sehol. Összeszedtem pár dolgot és éppen kosárért mentem,-mert végül rámragadt "ezmegaz"- mikor megláttam, az az ölelés életmentő volt... köszönöm. :) Délután 3-ra értem haza, nagyon kimerültem lelkileg, de még volt egy feladatom a megbeszélés Csabeszról az oviban. Azt gondolom a dolgok nem csakúgy történnek... emlékszem mikor álltam a papír előtt, amin be kellett jelölni, hogy mikor szeretnék beszélni az óvónénivel, akkor sokat agyaltam, hogy mikor is..mikor is.. és éppen ezt a napot jelöltem be, mert ezt a napot könnyűnek és jónak éreztem akkor. Hát aztán nem így lett, a nap végére piszkosul elfáradtam agyilag, lelkileg, mindenhogy, de azután jött az óvónéni és meghallgatott (a csúszás ellenére is) olyan igazán. És olyan volt, mint, amikor a fuldokló után nyúlnak és kirántják a vízből. Valahonnan érezte, hogy most meg kell hallgatnia, pedig láttam rajta, hogy ő is nagyon fáradt. Csak azután mondta el mi a helyzet Csabival, mikor én befejeztem a panaszáradatomat. Nem voltam rövid...,de olyan türelemmel és megértéssel hallgatott, hogy most is könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. KÖSZÖNÖM!!!
A múlt hét csütörtökön az onkoteam előtti megjelenés csak formaság volt, a sebész villámgyorsan aláíratta velem, hogy műtét fog következni a betegtörténetemben és jövőhéten jelenjek meg (tegnap) a sebészeten időpont megbeszélés miatt. Akkor majd bővebben elmondja, hogy mi és hogyan fog zajlani, mert most sokan vannak és nem ér rá... Aláírtam, örültem, hazamentem.
Hétfőn indult a napom a Herceptin injekcióval, ami nem volt olyan egyszerű, ahogy én gondoltam. Levették a véremet, azt hittem meg kell várni az eredményét és csak akkor kapom a herceptint, de nem mondta az asszisztens, hogy ez biológiai szer és nem kell hozzá az eredmény. Így aztán gyors bevitte a lapom a doktornőnek, gondoltam, de jó!! betyár gyorsan fogok végezni és bőven lesz időnk megvenni ezt-azt, Csaba elment reggelit venni én meg vártam mikor küld fel az osztályra. Jó sokáig vártam, aztán végre behívott, mondta, hogy sokan vannak, nem tudott hamarabb hívni, de a szuri után mehetek is, eltekint az 1 órás megfigyeléstől. Felmentem szurit a kezembe adták, hogy melegítsem kicsit, mert úgy jobban fog esni, ha beadják :) Hát azt kell mondjam, vagyis írjam, hogy nem esett jól, mert a szelídnek tűnő nővérke dárdaként döfte bele a combomba a tűt. A helye még mindig kék, pedig ennek már két napja. Szuri után felkaptam a kis kabátkám, hogy akkor megyek is a dolgomra, de a főnővér felhomályosított, hogy zárójelentés nélkül nem enged el.. hurrá. Na mondom oké, akkor megvárom. Közben beszélgettünk mikor éppen ráért, nem is tudom hogyan lehet valaki egyszerre kimért és kedvesen odaadó, de neki megy. Nagyon szívesen adott tanácsot a tüneteimre, mert mostanában nem alszom jól. Többször felkelek kb. 6*- 8* és olyankor elfog valami belső remegés és melegem lesz hirtelen, de nagyon és csak akkor tudok visszaaludni, amikor már "kihűltem". A doktornő szerint ez már nem a kemó mellékhatása és inkább keressem fel a onkoteam-es pszichológust. A nővérke szerint viszont simán lehet még a kemó, mert nagyon sok idő mire teljesen kitisztul a szervezetemből, de azért menjek el a picológushoz, mert lehet, hogy pont jó lesz nekem. Aztán mondott még egy olyat, hogy kapni fogok majd injekciókat a műtét után, amivel mesterséges klimaxot idéznek elő, na majd az csinál igazán hőhullámokat...
1 óra 20 perc telt el mire megkaptam a zárót, mert mint kiderült azt is a doktornő csinálja meg lent az onkológián, ahol rengeteg beteg volt ma is.. Mindeközben már fél tizenkettő volt az idő, így már nem mentünk sehová csak haza, mert Csaba éjszakára volt beosztva...
Másnap (vagyis az az ominózus tegnapi reggel) egyedül mentem be a sebészhez az időpontot megbeszélni, azt gondoltam minek jöjjön éjszakából velem Csaba itt egyedül is meg tudok jelenni. Sajnos, mint utólag kiderült, éppen ezen a napon lett volna a legnagyobb szükségem az emberemre, lelki támogatás szempontjából. Az történt, hogy az egész délelőttöt végigbőgtem, a fejem olyan piros volt, mintha megittam volna vagy 2 üveg bort a jobbikból...nem a tablettásból. Na, de kezdem az elejétől.
Nem voltak túl sokan, egy betegtárs még fel is hívott, hogy most rendesen sorszámot is kell kérni, így aztán pláne előnyre tettem szert. (volt,aki sorszám nélkül üldögélt ott, aztán rohant érte)
A sebész behívott, nem kínált hellyel, ahogy szokták más rendeléseken. Állva kérdezte, hogy akkor műtét? Mondom igen, műtét. Elvette a papíromat és egy pillanatra belenézett, majd azt mondta a szomszéd szobába menjek át és kérjek időpontot. Mondtam, hogy rendben, de ki fog műteni?
Hát az éppen beosztott sebész... Néztem rá, de ő csak a papíromat próbálta visszagyömöszölni a mappámba. Aztán megkérdeztem tőle, vagyis igazából a hátától, hogy ha én azt szeretném, hogy ő műtsön akkor??? mi legyen? Azt mondta menjek a másik szobába és ott majd mondjam a nevét. Aztán próbáltam még kérdezni arról, hogy lehet-e laparoszkópiával csinálni, vagy... de nem is hagyta, hogy befejezzem ridegen csak annyit mondott daganatot csak vágni szoktunk. Azt gondoltam magamba, hogy hááát... eddig sem volt egy szimpatikus ember, de biztos ezer baja van én meg itt feltartom. Nincs ezzel probléma, mert átküld a segítőjéhez, aki majd rendezi velem a többi megbeszélni valót..
Átmentem, beszólítottak, leültettek, volt bent két asszisztensnő és egy férfi mindegyikőjük fehérben, még át is futott az agyamon, hogy gyorsan fogok végezni... A férfi elvette a papírom és olvasgatta közben kérdezett:
-Műtét?
-Igen.
-Harmincadika jó lesz?
-Persze, pont ráérek. :) De akkor az az orvos műt, akivel az imént beszéltem?( a továbbiakban az orvos csak xy lesz, így kisbetűvel..)
-Nem, aki éppen be lesz osztva aznap.
-De most beszéltem meg xy-nal, hogy megcsinálja.
-De most tőle jött nem???
-De, igen. Azt mondta jöjjek át és kapok időpontot, csak mondjam a nevét...
-Itt vannak más sebészek is, de ha azt akarja, hogy ő operálja akkor menjen vissza és kérje fel.
-Hogy érti, hogy "kérjem fel"??? ...hogy pénzzel... kérjem fel???
-Hát ezt nem mondjuk így ki,de végül is igen... sajnos ilyen ez a magyar egészségügy..
Na ez az a pont, ahonnan elkezdtem sírni... egy csomó minden megfordult a fejemben, hogy akkor most ki fog engem "megcsinálni", mert én egészen eddig a pontig azt gondoltam, hogy tényleg xy az egyedüli sebész, aki ciciket operál ebben a kórházban... és én egész ideáig csak azt hallgattam a vizsgálataimon, hogy xy a legjobb és csak ő csinál mellműtéteket. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy tüzetesebben lecsekkoljam a sebészeket. Azt gondoltam, ha egyedül van akkor nyilván csak hozzá kerülhetek és akkor a végén, majd "megköszönöm" a közreműködését.. És én "elrontottam" vagy elszalasztottam a lehetőséget, hogy felkérjem...már az elején... az meg milyen már, hogy most visszasunnyogok egy borítékkal...
A férfi, pedig folytatta:
-Hogy ha nem ragaszkodik annyira xy-hoz, akkor vannak más sebészek is, akik megműtenék.
-Én nem ragaszkodok senkihez, én nem tudtam, hogy vannak más sebészek... Én nem ismerek itt egyetlen sebészt sem...azt sem tudom, hogy kit válasszak...
-Hát nem akarom magam reklámozni, de ÉN IS SEBÉSZ VAGYOK...
(na itt ez a mondata olyan volt, mint egy kegyelemdöfés... hogy akiről azt hittem, hogy titkár vagy iktató vagy mi a szösz, ő is egy orvos, sőt sebész!!! És xy ezt nyilván tudta. Azt is tudnia kellett, hogy ott ők nem adhatnak időpontot az xy idejéből.)
Azt gondolod, hogy innen nincsen lejjebb... de van, mert Encike még a könnyein keresztül hüppögve megkérdezte, hogy mióta műt és, hogy ciciket is??? :o :o És megnyugtatott, hogy igen műt és nem most kezdte és ugyanolyan alaposan csinálja, mint akihez menni akartam..
Ezután megnézte a beosztását és felajánlotta, hogy január 29-én megoperál, ha nekem is jó. Ezután megvizsgált, de én már eddigre olyan szinten be voltam feszülve, hogy a mellkasom is kipirult. Kérdezte is, hogy ez itt mindig ilyen? Nem, nem ilyen. (amikor Petrámnál rossz lett az NST és közölték, hogy nincs szívhang és megyünk szülni.. na akkor volt utoljára ilyen)
Nekem még kérdéseim voltak a műtét menetéről, mire meglepődve annyit kérdezett, hogy engem még tényleg nem világosítottak fel ezzel a résszel kapcsolatban semmiről? Hát nem. Akkor menjek fel a negyedikre és várjam meg, jön és elmondja, hogy mi is fog történni.
Felmentem, végre abbahagytam a sírást és vártam, mondanom sem kell, hogy mindenki engem nézett. A doki 15 perc múlva meg is jelent, kedves volt, bekísért egy kötözőbe és leültetett.
Elkezdte mondani, hogy milyen kemény dolog is a kemo és, hogy mennyire jó, hogy végig tudtam csinálni és megvan az eredménye, mert a daganat kisebb lett. Na itt én újra elkezdtem sírni és egész végig nyomtam... nem is értem honnan van az ember lányának ennyi könnye..
Elmondta, hogy igaz, hogy csak egy nyirokcsomóban igazolt az áttét, de az összes hónalji nyirokcsomót ki kell venni, és természetesen a daganatot is, hogy esélye se lehessen kialakulni egy újabb betegségnek.
Tehát 29-én reggel fél 7-re be kell mennem kapok valami csúcs rucit aztán fel a sebészetre jelentkezni. Onnan aztán átszállítanak a Jerikóra és beszúrják a jelölő drótot. Aztán vissza és altatásban megoperálnak. Maga a műtét 30 perc lesz a legjobb esetben, utána még kb. 2 órát kómás leszek, de ne izguljak, mert ő azt akarja, hogy ott maradjak egy éjszakát. Mondjuk ekkora hiszti után, amit levágtam neki ezen a délelőttön nem is csodálkozok rajta. :) Mondta, hogy ha szeretném akkor kereshetek még más sebészt is, vagy ha mégis xy-t akarom akkor nyugodtan beszéljek vele, mert nem fog rám emiatt neheztelni és emiatt nem fogok semmiben hátrányt szenvedni. Megköszöntem, hogy ennyire emberséges volt velem és biztosítottam róla, hogy én még ekkorát egy orvosban sem csalódtam, mint xy-ban. (Úgyhogy nem köszönöm, nem akarok vele újra beszélni, ha igen akkor maximum elmondanám neki mekkora egy s...fej, de ezt valószínűleg nem tenném, mert én egy királylány vagyok és nem alacsonyodom le erre a szintre... sőt inkább azon dolgozom, hogy az írós terápiámmal minél hamarabb túl legyek rajta). A beszélgetés végén adott egy névjegykártyát, hogy ha lenne még kérdésem nyugodtan hívjam, egyébként a műtét napján találkozunk legközelebb.
Ezek után nagy hüppögve kiültem a belső kertbe kb. 40 percre, hogy egy kicsit lehiggadjak és elmúljon a sírás nyoma. Itt meg is köszönném annak a 3 embernek a telefonálását, akiknek pont akkor jutottam eszébe és rájuk önthettem nagy hirtelen, hogy mennyire gusztustalan az, ami történt. Hogy nem elég, hogy az ember beteg, hogy olyan kezelésen van túl, ami az egész nőiességét megsemmisíti, hogy ki kell bírjon rengeteg tűszúrást, rengeteg vizsgálatot, rengeteg negatív betegtársat, egy sor mellékhatást és még kapja pluszba az ilyen érzelmi nulla xy-t is.
Pedig a beteg az orvosában bízik a legjobban, abban bízik, hogy ő mindent megtesz azért, hogy a betege jobban érezze magát. Az onkológus doktornőmben vakon bízom, mert ezt másképp nem is lehetne túlélni. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen jó eredményeket értünk el. És igen ki is fejezem a hálámat, ahogyan tőlem telik. Mindenki tisztában van a hálapénz fogalmával, lehet én vagyok a hülye vagy már régen nem kerültem ilyen helyzetbe, de nálam ez még azt jelenti, hogy az elvégzett "munka" után "hálálok" nem pedig előtte...
Szóval miután lehiggadtam bementem az onkológiára. A doktornőm szerencsére semmit nem vett észre rajtam, kiadott egy csomó beutalót, úgyhogy a jövőhéten 3 napot csak ezek után fogok járkálni.
Hazafelé még betértem a Spar-ba nem azért, hogy vásároljak, hanem, mert valamikor ott dolgoztam és Cicusom még mindig ott dolgozik... csak reméltem, hogy délutános, aztán nem láttam sehol. Összeszedtem pár dolgot és éppen kosárért mentem,-mert végül rámragadt "ezmegaz"- mikor megláttam, az az ölelés életmentő volt... köszönöm. :) Délután 3-ra értem haza, nagyon kimerültem lelkileg, de még volt egy feladatom a megbeszélés Csabeszról az oviban. Azt gondolom a dolgok nem csakúgy történnek... emlékszem mikor álltam a papír előtt, amin be kellett jelölni, hogy mikor szeretnék beszélni az óvónénivel, akkor sokat agyaltam, hogy mikor is..mikor is.. és éppen ezt a napot jelöltem be, mert ezt a napot könnyűnek és jónak éreztem akkor. Hát aztán nem így lett, a nap végére piszkosul elfáradtam agyilag, lelkileg, mindenhogy, de azután jött az óvónéni és meghallgatott (a csúszás ellenére is) olyan igazán. És olyan volt, mint, amikor a fuldokló után nyúlnak és kirántják a vízből. Valahonnan érezte, hogy most meg kell hallgatnia, pedig láttam rajta, hogy ő is nagyon fáradt. Csak azután mondta el mi a helyzet Csabival, mikor én befejeztem a panaszáradatomat. Nem voltam rövid...,de olyan türelemmel és megértéssel hallgatott, hogy most is könnybe lábad a szemem, ha rá gondolok. KÖSZÖNÖM!!!
Gondolom mélyen felkavarom és megosztom ezzel az írással az olvasóimat, de le kell szögeznem elsősorban magam miatt írtam le a történteket, hogy könnyebb legyen feldolgozni és mire műtétre megyek már ne szoruljon össze a gyomrom mikor meglátom xy-t. Csak ennyi a cél és persze, aki hasonlóan műtétre vár és nem tud dönteni, annak tudok ajánlani egy emberséges sebészt. :)
Puszi, ölelés!
