Üdvözlök Mindenkit!

Holnap lesz 3 éve, hogy az első gyógyító folyadékot megkaptam és elindultam azon a rögös úton, amit ti is követhettetek kedves olvasóim!

Jelentem jól vagyok és azóta is, hogy nem írtam minden leletem negatív. :)

Természetesen még mindig járnom kell 3 havonta ellenőrzésekre, de ez a legkevesebb, az eddigiekhez képest. Vigyázok magamra, a karomra külön figyelek, hogy ne legyen ödémás. Híztam is, aminek már nem annyira örülök, de egyenlőre nem tudok mit tenni ellene. Mondjuk ez nem fáj. :)

Nagyon büszke vagyok magamra és a kis családomra, hogy itt vagyok és keresgélhetem a szavakat, hogy megköszönjem. Megköszönjem azoknak, akik mai napig megkérdezik, hogy hogy vagyok... azoknak, akik azóta is segítséget nyújtanak nekem. Olyan apró dolgokkal teszik szebbé a napjaimat, mint a tele bevásárló kosár átemelése, a kutyafuttában puszidobás vagy a dicséret a hajamra, ruhámra.. hihetetlen jól tudnak esni. 

Próbálom is visszaadni azt a sok jót, amit kaptam/kapok és azoknak segíteni, akik most betegek.

Sajnos sokan megkeresnek, hogy mondjam el nálam milyen volt a betegség lefolyása. A "sajnos" szót ne értsétek félre, szívesen segítek! Csak szomorú, hogy szinte hetente/2 hetente kapok olyan üzenetet, amiben emiatt keresnek. Annyira sok és fiatal betegek vannak, hogy egyszerűen nem értem, miért nem hagyják, hogy egy kicsit jobban vigyázzunk magunkra. Magyarországon nagyon magas a daganatos betegek száma, mégsem teszünk ellene. Arra gondolunk, hogy velünk ez nem fordulhat elő, vagy eszünkbe sem jut ilyenekre gondolni, mert akkor "bevonzzuk" magunknak a bajt. Mindenki tudja, hogy dolgozni kell, mert akkor lesz ezünk meg azunk.. stb.stb., de néha álljatok meg egy kis pihenőre. Menjetek el szűrővizsgálatokra, mert nagyon fontos, ha nem a legfontosabb az idő! Nem azt kell nézni, hogy hány évesen lehet elmenni a szűrésekre, forduljatok orvoshoz, ha valami nem oké. Inkább legyen egy totál negatív eredmény, mint egy kései pozitív. Mindenki tudja, hogy az egészségügy túlterhelt, de még mindig jobb egy vizsgálati időpontra heteket várni, mint el sem indulni.

Keressetek nyugodtan, ha kell!

Vigyázzatok magatokra, mert más nem fog és nem tud!!!

Ölelek Mindenkit! 

Minden a régi csak egy kicsit máshogyan. :)

Régen írtam, de meg akartam várni, amíg minden eredményem meglesz.
Június 27. ultrahang a Jerikón:
az eredmény negatív, semmi gonoszat nem találtak. Még pár plusz dicséretet is bezsebeltem, mert a műtét és a sugár helye is kívül-belül gyönyörű. :) Nem is értik, hogy csináltam.
Július 2. Kardiológia:
teljesen fantasztikus EKG, az álom vérnyomással párosítva, a szívem is tökéletesen együttműködik. :) Ezen a napon labor is volt és 3 ampulla vértől szabadítottak meg. Nagyon sokat kellett várni, de az eredmény kárpótolt. Minden negatív, a tumormarkerek is. Egyetlen csillagom volt, mert keveset ittam.. meg persze az izgi hasmenés még akkor is velem volt.
Július 3. CT:
itt volt egy kisebb meccsem a kis ablak mögött ülő morcona férfijúval. Pedig csak egy papírt kellett volna, hogy hozzám vágjon. Ez itt több szót nem is érdemel, mert a pénteki herceptinnél a helyettes doktornéni nagyon kedvesen felhomályosított, hogy magánál minden rendben! :) Egyébként a CT is negatív, nincs semmi oda nem illő sem a mellkasban, sem hasban.
Csak a fejemben van néha zavar.. pont akkor amikor indulni kell valahová.. mert itthon van a biztonság. Ezen kell még dolgoznom, ami egyedül nem megy, ezért egy pszichológus is segít. Százszor inkább hozzá megyek, mint a gasztron egy valamilyen tükrözés. Az én betegutammal, tuti bedugnák a csövet a... oda. :O
Egyébként nagyon jó volt a pszichológusnál, étcsokit javasolt, minden reggel egy kocka. :) Klassz! Szinte receptre írta! :D Persze más terápiát is be kell vetni, de én ebben is előnyben vagyok, mert a meditációs gyakorlatok alapjait már itthon megtanultam az autogén tréninges csoportban. Innen is köszi Marcsinak érte, és a csoport többi tagjának is, mert ők is nagyon fontosak!! Szóval így most csak kiegészítem a javaslataival, amíg szeptemberben elkezdődik egy Simonton gyógyító képzelet csoport, amit majd ő fog vezetni. No, itt olvashattok róla bővebben. :)
Addig pedig itthon gyógyulok, szerencsére rengeteg dologgal tudok foglalkozni, mert jól érzem magam. Sokszor gondolkodni sincs időm azon, hogy mik történtek velem. Így utólag azt gondolom, nem is volt olyan sz@r ez az egész... aztán ránézek a betegség alatt készült fotóimra és rájövök, hogy de.. sz@r volt... annyira, hogy nagyon, szörnyű volt. Nagyon sok áldozatot követelt tőlem, a férjemtől, a gyerekeinktől... Sok "barát" is eltűnt az életemből, őket eleinte sajnáltam, mert nem értettem miért nem vagyok már nekik annyira sem fontos, hogy felhívjanak.. haragudtam érte.. nagyon.., aztán én hívtam fel őket, de a beszélgetés egy idő után zátonyra futott.. majd lassan megértettem,-mert időm az volt rá- hogy ők nincsenek azon a szinten, hogy számomra bármi értelmeset vagy biztatót adjanak. Ma már nem haragszom, hosszú lelki fejlődés volt ez az egy év nekem is. Jöttek új barátok, ismerősök, olyanok, akiknek számítottam, akik kérdés nélkül ott voltak velem. Nem írok neveket, mert ők nem akarnák, de a szívemnek olyan kedvesek, hogy történetekben megosztom most veletek.
Volt, aki az egyik kemo után világítós lufit hozott nekem, mert én is vittem valakinek az onkora és azt akarta, hogy én is kapjak; vagy vett nekem cékla kapszulát, máriatövis olajat; vagy csak magával vitt olyan helyre, ahol tudta, hogy ki fog kapcsolni az agyam és előjön belőlem a "szakmázós" énem... és sorolhatnám, hogy még ezernyi dologgal őszintén segítette a gyógyulásomat.. legjobban pusztán azzal, hogy mindig ott volt nekem.
Volt, aki ott maradt velem egy kemo alatt és szóval tartott; gyógyteát vett nekem; és megmutatta hol parkoljak, mert a gatyám is ráment volna a parkolási díjra; vagy hetente felhívott és kis kedves csilingelő hangján megkérdezte hogy: -Angyalka hogy vagy?
Volt, aki gombát hozott nekem..
Volt, akikkel mindennap találkoztam a gyerekeim révén és tőlük egy ölelés is elég volt ahhoz, hogy nagyobb lendülettel vágjak bele az előttem álló napba.. három ember három ölelésére mindig számíthattam.. arról nem is beszélve, hogy a gyerekeimre mekkora hatással voltak ők..
Volt, aki csak egyszerűen megfogta a kezem és a saját kezéről az enyémre áthúzott egy kézzel font karkötőt, amit egy szerzetes készített és közben elmondta a hozzá tartozó imát is.. meg, hogy nekem most nagyobb szükségem van rá..
Volt, aki a legváratlanabb pillanatban ajándékozott meg nagy szeretettel egy kristályból készült angyalka medállal, nem kis meglepetést okozva ezzel..
Voltak, orvosok, akik biztosítottak arról, hogy nagyon drukkolnak nekem és bármikor meghallgatnak és segítenek, ha tudnak..
Voltak, akik a visszatérés lehetőségét biztosították nekem és nem engedték el a kezem..
Voltak, akik programot szerveztek és nem felejtettek ki engem sem belőle..
Volt, aki arra figyelt, hogy ne legyek egyedül, többször átjött és megbeszéltünk egy csomó mindent..
Volt, aki elkísért kezelésre..
Volt, akikkel órákat beszélgettünk telefonon mindenféléről, de főleg a pasikról.. :)
Köszönök mindent!

Összességében szerencsére inkább azok kerültek többször az utamba, akik pozitívumot tudtak adni az életemnek ehhez a szakaszához.
Még nem jelenthetem ki, hogy meggyógyultam, de jó úton vagyok a teljes gyógyulás felé.
Igyekszem majd ezután is kizárni az életemből a lehúzó embereket. Nyilván nem tudom elkerülni az összes ilyen alkalmat, de a saját érdekemben muszáj lesz minden este ezeket az élményeket elengedni és az új nap dolgaira koncentrálni.
A blogot egyenlőre lezárom, mivel már nem fog velem semmi olyan történni, ami ebbe a témába vágna. Még van pár injekció, de ezen túl tényleg semmi.
Valamikor ősszel visszamegyek a munka világába és elvegyülök. Biztos nem lesz egyszerű a vegyülés, de majd igyekszem.. persze magamat szem előtt tartva, mert visszakerülni ebbe a helyzetbe normális ember lánya nem akarhat.
Továbbra is segíteni akarok azoknak, akiknek hasonló terhet adott a Jóisten.
Hiszem, hogy okkal adja.
Keressetek nyugodtan.

Most már vállalok pár képet abból az időből, amikor minden sz@r volt. Azért nem töltöttem fel eddig ezeket, mert nem akartam sajnálkozó üzeneteket. Csak pozitív üzeneteket akartam és ezeket mind meg is adtátok! Az, hogy itt tartok a ti érdemetek is!!! Az a rengeteg hozzászólás és biztatás egy-egy posztom alatt, szinte hihetetlen volt.. Köszönet érte Mindenkinek!!! :*

2017.08.12. Amikor 1 héten keresztül sírtam és vártam az ítéletet..biopszia után.

2017.08.15. Az utolsó hajszárítás..

2017.08.20. Még két nap és indul az első gyógyító folyadék..

2017.09.09. Hullik a hajam, de itt még nem akartam parókát..

2017.09.10. Itt már nem volt mit tenni..

2017.09.11. Paróka boltból hazafelé.. nem is olyan gáz.. még volt alatta pár szál hajam..

2017.09.12. A második folyik..

2017.10.03. A harmadik.. itt már nincs saját hajam.

2017.11.26. Az ötödik után.. Amikor reggel arra ébredsz, hogy a fejed tele van mérges pattanásokkal..

2017.11.27. ...és miattuk egész nap sírsz...

2017.11.29. .. aztán elfogadod és próbálsz inkább aludni, mert akkor nem érzel olyan sokmindent. Ez már itt az új hajam, nagyon örültem neki, de újra kezdett hullani és újra teljesen le kellett borotválni karácsony előtt.

2017.12.18. Az utolsó... végre.

2018.01.29. A műtét napja. Már bennem van a drót huzal, ami a sebészt irányította.

 2018.02.19. A sebeim gyógyulnak, a hajam nő.. deresre. A szempillám és a szemöldököm pedig hullik és nő egyszerre.

2018.03.06. Sugárterápia alatt.

2018.05.02. Aztán parókát nem bírtam tovább..

2018.05.11. Egy kis szín csodákra képes..és már jobban is vagyok.

2018.07.01. Majdnem minden után.

..és ennyi. :*

Sugár vége és ami kimaradt azóta...

Rég írtam már, de meg volt az oka.. egyszerűen nem történt semmi extra. Végre elértem azt az állapotot, amikor az életem visszalép a "normális" emberek hétköznapjaiba. :) Nagyon jó érzés úgy felkelni, hogy nem fáj sehol a szerek miatt, hogy végigaludtam az egész "hosszú" éjszakát, hogy nem várom hajnaltól kezdve a pirkadatot, hogy napközben nem támad meg semmiféle rossz közérzet.
A testem próbál visszalendülni a régi kerékvágásba, most úgy néz ki ez nehezebb menet lesz, mert sokszor hamar elfáradok és akkor nincs mese meg kell állni. Hamarabb elfárad a kezem, ha túl sokat dolgozom ( itthoni munkák ), aztán megbosszulja magát, mert hónaljban elkezd fájni és olyankor pár napig nem tudom teljesen felemelni a kezemet. Szóval vigyázni kell rá, de a tornáztatás például akkor sem maradhat el, ha fáj...csak kicsit feszegetni kell a határokat és jó lesz minden. Igyekszem betartani, hogy a napfénytől védjem magam, de ez is nehézkes. :)
Lelkileg nagyon jól érzem magam, csak pozitív visszajelzéseket kapok a környezetemtől. Na jó néha van egy-két negatívum, de ezekkel nem szoktam foglalkozni. Van amikor nagyon elrágódom valami történésen, de ez már nem tart, nem tarthat tovább egy napnál. :)
Sajnos vannak dolgok, amik megváltoztathatatlanok...vagyis én kicsi vagyok ahhoz, hogy úgy változzanak, ahogy jó lenne az emberiségnek. Tudom, hogy ez nagy szó.. az emberiségnek.. de basszus, ha egy kicsit is jobban odafigyelnénk a másik ember érdekeire is, akkor egyszercsak mindenki boldogabb lenne.
Csak egy példa, az OTI-ból:
Milyen klassz lenne, ha elviszed a gyerekedet egy vizsgálatra ( mert néha muszáj), akkor mondjuk egy nyugodt orvos fogadná, nem pedig olyan, aki azzal genyózik, hogy nem vittem el az asztaláig a gyerek személyiét.. és tovább oltogat a 8 éves gyerekem előtt, hogy miért nem tartom magam az ajtóra kiírtakhoz. Aztán cseszeget azzal, hogy miért nem 6 hónapra vittem vissza a gyereket..azért, mert beteg lettem és nem nem volt más, aki elvigye, mert "éngyerekem" én viszem, nem pedig a nagymamája... Akkor mondtam neki, hogy ez nekem nem hiányzik, inkább elmegyünk Debrecenbe. Végül megvizsgálta, de nem úgy, ahogy szerintem kellett volna. És a szép az egészben, hogy még megjegyzi, igen látom, hogy valami történt, mert rövid a haja... Ez még önmagában nem baj, csak ahogy rám sem nézve, szenvtelenül, az asztalán papírokat pakolgatva jött belőle ez a mondat.. na az volt nem jó.. az általam eddig tiszteletnek örvendő doki leírta magát, mert egy orvos nem viselkedhet így. Egy cseppnyi empátia sincsen már benne és ez gáz. Hozzáteszem, hogy mindenkinek lehet rossz napja, mert mindenki emberből van, de nekem ez ott akkor nagyon fájós volt. Amikor eljöttünk elnézést kért, én is a személyi miatt, de ettől többet a történtekért egyikünk sem tehetett. Sz@r volt, mert sokat gondolkodtam, hogy lehetett volna másképp, de már mindegy. Azóta már kétszer voltam nála a másik gyerekem miatt, mindegyik alkalommal normálisan, orvoshoz méltó módon viselkedett velem/velünk. De ahányszor meglátom ez fog róla eszembe jutni.. sajnos.
Minden hétre jut egy ilyesmi sztori, lehet majd ezekkel foglak benneteket untatni, ha már nem lesz mit írjak. :D

Kanyar vissza hozzám..
Sokan kérdezitek, hogy akkor most vége a kezeléseknek? Nem, nincs még vége, három hetente kapom a biológiai kemót, ami egy szuri a combomba a neve Herceptin. Már írtam róla, címkékre kattintva olvashat róla, akit bővebben érdekel. Ez kb. november vége felé fog elfogyni. Mellékhatásai szerencsére nincsenek olyan szinten, mint a rendes kemónak.
Egyébként júliusban mehetek csak ultrahangra, ugyanis sugár után 2 hónapig pihenő van vizsgálatok szempontjából.
A következő szurim is csak jövőhéten pénteken esedékes. Addig élvezem, hogy bármit csinálhatok, meg igazából utána is, mert jól vagyok. :)
Sokszor kapom, hogy túlságosan nyílt vagyok és sokat adok magamból.
Erre azt tudom mondani, hogy tudom hol a határ és mi az, amit ide ki lehet írni. Tudom, hogy egy személyes találkozásnál kinek mit szabad elmondani és mi az, ami inkább marad a talonban. Szerencsés vagyok, mert az, amin keresztül mentem egy óriási változást hozott jó irányba.
Nem csak nekem, de a szűk családom többi tagjának is. Most van időm mindenre, magamra is, ami nagyon fontos. Jó lenne, ha másoknak is fontos lenne saját életükben az "énidő", ami mostanában nagyon divatos szó és gyakran hangoztatják a médiában is. Tegyetek róla, hogy ne csak egy fogalom legyen, hanem egy cselekmény! Egy kis szünet a mókuskerékben.
Sok olyan túlhajszolt emberkével találkoztam mostanában, akikre nagyon ráférne egy kis pihenő. Amikor a szervezeted egyszercsak azt mondja: -Állj meg!.. na akkor már késő. Itt az én példám, hogy augusztusban 1 éve lesz, hogy kiderült a betegségem. Diagnózistól kezdve még 5 év kell hozzá, hogy elmondhassam "ráktúlélő" vagyok. Ne várjatok sokáig, hogy oké csak ezt még megcsinálom és utána megállok! Nagyon sokba tud kerülni lelkileg és fizikailag egyaránt a gyógyulás, vagy ugye van még egy végkimenetel..
Figyeljetek magatokra, mert drágák vagytok!!! :)

Írok egy kicsit a leszázalékolásról, mert sok daganattal küzdő ember nem tudja, hogy ezt meg lehet lépni és nem kell teljes munkaidőben visszamenni dolgozni. Vagyis még akár két évet is lehet a regenerálódásra fordítani. Az onkológusom először nekem is azt mondta, hogy ne indítsam el a leszázalékoltatási papírokat, mert akkor el is temethetem magam. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van, mert annak, aki tartósan táppénzen van és közben ugyanúgy jönnek a kiadások, egyáltalán nem mindegy, hogy kaphat-e valamilyen juttatás vagy nem. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy megcsináltatom és milyen jól tettem. Akinek van ledolgozott x idő munkaviszonya és jelenleg is munkában áll (táppénz), az jobban jár, ha bemegy az okmányirodába és a rehabilitációval foglalkozó ügyintézővel elbeszélget a lehetőségeiről. :)

Egyébként mindenkinek köszönöm a támogatást, a kérdéseket, a jóindulatot, a kedvességet, azt hogy ilyen fantasztikusak vagytok! :*
Kérdezzetek nyugodtan továbbra is, mert az nekem is sok erőt ad! Tudjátok, ha tudok segítek, akármiben.. jó betonozni már nem fogok, de simán segítek például bárkit elásni is!! :) ..mer' ásóm az van. :) Mondjuk jelölteim is lennének, de rajtuk az sem segítene... hát így ennyi egyenlőre. :)
Mindenkinek kellemes, pihenős, tartalmas, együtt töltött nyarat kívánok!!!

Itt egy koktélkréker, hogy mosolyogjatok!!! :)

Fáradtságos a sugarazás..meg néha én is.

A múlt hetem nem volt valami laza, azt is mondhatnám, hogy úgy leszívta az összes energiám, hogy csak remélem a következő hetek ennél nem lesznek rosszabbak.
Március 19-én hétfőn kaptam az első sugárkezelést, nagyon izgultam, de nem volt miért. Már a sugár megbeszélésen megkaptam a behajtási engedélyt a klinikára egészen augusztus végéig, így a parkolásért nem kell fizetnem, akár az épület előtt is megállhatok, ha van hely. Hétvégén és ünnepen nincs kezelés, ezért most ráérek írni. :) Maga a hely nem lesz a kedvencem, a zöldre festett ajtók még mindig nyomasztóak. Nem tudom ki tervezte, de egy szívlapáttal hátba vágnám, csakhogy érezze a törődést. :))) De térjünk vissza... az egész kezelés 6-7 perc. Kb. másfél órát vártam mire behívtak és ez a jobbik eset, mert szerdán 3 és fél órát sikerült ott ülni úgy, hogy én voltam az ötödik a sorban... Nincs érkezési sorrend csak nagyjából, erre a szép ajtóra kifüggesztett tábla is figyelmeztet és sajnos időpontot sem lehet kérni. :o Szóval miután felülről levetkőztem (ruhát magam elé tartva) lehet megközelíteni az objektumot. Egy nagyobb szobába kellett bemennem egy kacskaringós folyosócskán keresztül. A szoba vetekszik egy boncterem hangulatával. Sehol semmi flanc csak középen egy tepsi, amire fel kell feküdni. A tepsi fölött egy hihetetlen nagy monitor helyezkedik el, olyan, mint egy csillagvizsgáló. Onnan szóródik rám a csillagpor és Holle anyó aranyos lányaként szállhatok le a tepsiről. :) A kezelés alatt több pózban is megáll körülöttem a monitor és akkor berreg, meg sípol, olyan hangokat lehet hallani, amilyenek egy elcseszett horrorfilmben vannak. És akkor még a lámpa is lekapcsolódik és szolid félhomályban kell valami klassz dologra gondolnod... nem.. nem arra, hogy a csillagvizsgáló most azonnal rád szakad.. :)
A kinti monitoron egyébként figyelnek, nehogy véletlenül leugorj a tepsiről, amire nagy nehezen beállítottak vagyis befektettek vagyis fel... :O És képzeljétek el nálam is van olyan, amikor saját magamat sem értem...minek akarok én mindent tudni.., pedig néha egyszerűen jobb, ha az emberlánya tudatlan marad bizonyos dolgokban.
Így történt, hogy megkérdeztem a nővérkét, hogy a sötétben jön-e a sugár? És csak mosolygott egyet, hogy igen, de akkor a sárga lámpának kellene felgyulladni, nem a másiknak lekapcsolódni. :o Néztem egy hosszút, de naaa, hát e kis gikszer ellenére azért remélem, hogy valóban azt kapom, amit kell. :)
Egyébként már 8 sugáron vagyok túl, nem látszik semmi a bőrömön, a bal kezem és cicim egy kicsit duzzadtabb, mint a másik, de ez minden, ez még nem ödéma szerencsére. A tornát tartom és a jelöléseket szorgalmasan rajzolgatom magamon, néha a gyerekek is besegítenek, mert ez végre már jó móka! :D Nem tudom írtam-e már, de nekem vannak a világon a legmegértőbb, a legtoleránsabb gyermekeim!!!
Sokkal fáradtabb vagyok most, mint a kezelés előtt, de igyekszem, próbálom gondolatban átprogramozni magam arra, hogy energiát kapok. És amúgy ez így is van.. csakhát az agyam és a testem mostanában ebben az utolsó projektben nem akar partner lenni.. illetve az agyam még csak csak. Szóval elég nehezen megy mostanában a "sajátmagamrábeszélése" program.. gondolom a hely miatt is és, hogy olyan sokat kell várni minden alkalommal... és amúgyis elfáradtam már ebbe... meg amúgyis... a hajadismilyen!!! :)
Már olyan nagyon szeretném, hogy vége legyen ennek az időszaknak és dolgozhassak. Nagyon nem egyszerű kivárni. El sem tudjátok képzelni milyen szerencsések vagytok, hogy dolgozhattok. :) Na, de végül is én is szerencsés vagyok, mert a munkahelyemen most is óriási lelki pluszt kaptam, hiszen mellettem állnak és várnak vissza. Partnerek minden olyan munkaügyis dologban, ami ahhoz kell, hogy később tényleg munkába állhassak. Ez azért nagy megnyugvást jelent most nekem, innen is köszönöm nekik a türelmüket és a megértésüket!!!
Köszönöm mindenkinek, aki mellettem van! Azoknak is akik nem szoktak ugyan írni, de, ha személyesen találkozunk biztosítanak róla, hogy csendben olvasnak, figyelnek, drukkolnak! Rengeteg energiát adtok minden nap! Tudom, hogy kik azok, akik tiszta szívből kívánják, hogy meggyógyuljak és csak egy 20-30 éves emlék maradjon ez az egy év...
Továbbra is az a célom, hogy megosszam veletek az utamat és ezzel segíthessek! Ne féljetek kérdezni, mindegy miről.. akármiről szívesen elbeszélgetek bárkivel, nem csak a betegségről! Hallgatni is nagyon tudok, ha csak az kell.. nekem  is nagyon sokszor "csak" ennyi kellett, hogy valaki meghallgasson!
Tudom, hogy marha nagy közhely lesz, de akkor is ide biggyesztem:
Legyen egészségetek, legyetek teli örömmel, a sérelmeket és fájdalmakat pedig söpörjétek ki a pics@ba!!! Így baj nem lehet! :)
Sok puszi!!!

Köszönöm!
Bob Marley - Don't worry be Happy

Mindenoké!

Kedden reggel vagyis tegnap volt egy rövid találkozó a sebészemmel, aki teszem hozzá újra éjszakás műszakából várt meg míg beérünk a nagy hófúvásban. Mire bementem már lecsekkolta a szövettani eredményemet és mondta is, hogy ez olyan jó, hogy erre szokták azt mondani, "várakozáson felüli eredmény" ! Nyugodt volt, és figyelt rám, megnézte a gyógyuló hónaljam és a cicit is. Itt volt egy kis golyóka, amit inkább megszúrt, de nem volt benne folyadék. Kicsit fájt, de megérte, hogy megnyugodjunk itt sincs baj. Kifelé menet még megjegyezte, hogy azért már sokkal többször mosolygok. :D Mondanom sem kell mennyire jól esett.
Az onkológián a következő Herceptin volt a műsoron ez volt a hatodik vagyis még 11 lesz.. 3 hetente. Úgy örülök neki, hogy igazából nincs is mellékhatása, mert ez még egy jó hosszú időszak. :)
A dokim hamar felküldött osztályra, de előtte még megbeszéltük a gyógytornát, merthogy ott is van egy tornaterem és egy gyógytornász, aki kifejezetten a műtét utáni állapotokkal is foglalkozik. Kaptam újra egy csomó beutalót március 22-re (UH, RTG, kardiológia,vérvétel, tumormarkeres is). Fent az osztályon a nővérkék aranyosak voltak, a főnővér szinte azonnal kezembe adta a szurit, hogy melegítsem. Hallgattam újabb sztorikat a "kedvencemről", de ezeket már megtartom magamnak, nincs értelme leírogatni. Szuri után megbeszélés volt a gyógytornásszal, ott szembesültem azzal a nagy tükör előtt, hogy mennyire nem is mozog a karom és hogy, pár kilóval nehezebb is lettem..., na de ez most annyira nem zavar :). A tornamozdulatokat már régen el kellett volna kezdeni, szinte műtét után és akkor mostanra semmi bajom nem lenne a mozgással. Mivel csak most kezdtem, így legalább 4-5 hét intenzív otthoni torna és rendben leszek. A gyógytornász elmondta, hogy mikre kell vigyáznom ezek után, hogy ne legyen nyiroködémás a kezem. Figyelmeztetett, hogy jobban járok, ha ezeket betartom, mert van olyan betege, aki műtét után pár évvel valami lagziban segédkezett és túlemelte magát. Aztán úgy felpuffadt a karja, hogy csak pislogott mikor le kellett szívatni belőle a sok nyirok folyadékot. Szóval nagyon igyekezni fogok, hogy mindent megjegyezzek és mindent betartsak. Sajnos ezzel a tiltólistás dolgoknak itt még nincs vége, ugyanis a sugárterápiáról kellett konzultálnom a Klinikán, ami cirka 3 óra alatt sikerült is. A váróterem vagyis aula nagyon komor .. idegesítő zöld színű, pedig gondolom nyugtatni szeretett volna vele a tervező. Sötét van és kopár minden.. hiába vannak klassz plafonba süllyesztett lámpák nincsenek felkapcsolva..spórolnak valószínűleg. Merem reméleni, hogy ez a rész csak itt ilyen mordori és beljebb már barátságosabbá válik amennyire lehet. A rendelőben doktornő nagyon kedves volt, egy csomó mindent elmondott mit nem lehet a sugárkezelés alatt csinálni. Adott egy tájékoztatót, hogy böngészgessem, hogy ezek a dolgok rögzüljenek.. a saját érdekemben. A legfontosabb, hogy nem mehetek 5 évig reumatológiás kezelésekre, hogy nem mehetek termál fürdőbe, hogy nem napozhatok (mondjuk nem vagyok egy nagy napozós, mert mindig sajnáltam rá az időt, úgyhogy ez számomra nem egy érvágás), de ez nem elég... úgy egyáltalán ne érje napfény a sugárzott területet és környékét. Kendőzni és kalapozni kell, ha ki akarok menni a házból. Na ezeket nem is sorolom tovább, mert 1 egész oldalon keresztül taglalják, hogy mit nem lehet és milyen mellékhatások lehetnek amúgyis, ha mindent betartok..
Bőrégés várható, amihez a Curiosa gélt és a First aloét javasolja, gyorsan fel is írt egy telefonszámot, hogy hol rendeljem meg. :))) Talán megkapom a patikába is, főleg ha szavaznak nekem egy közgyógy ellátást. :D
Egyébként a sugárkezelési adatok a következők:
2018.03.19-től a bal emlőre + régiókra, napi 2 Gy-s frakciókban 50 Gy-t, majd ezt követően + 16 Gy boost kezelést tervezünk leadni. Ez annyit jelent, hogy 33 darab sugarat fogok kapni 5 héten keresztül mindennap. Azt hiszem az ünnepek napjain nem, így azért egy kis szünet lesz majd valamikor.
Találtam egy kis megmagyarázót, annak akit ez érdekel: sugárterápia.
Tehát, ami mostanában rám vár, csakhogy ne unatkozzak annyira:
-március 05. CT szimulátor (ahol meghatározzák hová megy pontosan a sugár, milyen testhelyzetben)
-március 12. utószimulálás (rárajzolják a bőrömre a pontos helyet, innentől erre a rajzra nagyon vigyázni kell, hogy le ne mosódjon)
-március 19. a sugár kezdete
-március 20. a következő Herceptin (biológiai kemo)
-március 22. a hasi UH, mellkas RTG, kardiológia,vérvétel, tumormarkeres vérvétel.

Tehát a történetem még bőven folytatódni fog, de innentől már mégis úgy érzem sokkal jobbak az esélyeim, mint az elején. Valószínűleg a csodálatos szövettani eredmény miatt is.
A doktornőm is azt mondta, most olyan mintha nem is lennék beteg. :)
A hajam nő, talán egy hónap múlva már a sajátommal fogok vagánykodni az utcán. :)
A stresszkezelős terápia annyira jó, hogy alig várom, hogy újra beszélgessünk a társakkal. :)
Meg amúgyis jön a jó idő és nekem egy csomó tennivalóm van a kertben. :)

Puszi!

:D :D :D

Nem is tudom milyen címet adjak ennek a résznek, mert az örömöm határtalan..., de folytassuk a műtét utáni napokkal, szépen sorjában! :D
A varratoktól a 9. napon szabadított meg a sebészem, összesen háromszor vagy négyszer hívott vissza. Az elsőnél kihúzta a csövet hónaljból, a többi alkalommal pedig csapolt, (2-3-4 naponta) mivel a nyirokfolyadék begyűlt és azt le kellett szívatnia egy fecskendővel. Egyébként az érzete olyan volt, mintha egy teniszlabdát kellett volna szorongatni egész nap a hónaljban. 60, 65 és 40 ml voltak a mennyiségek. A szúrás egyáltalán nem fájdalmas, mert a műtéti vágásnál még teljesen érzéketlen a bőr és persze azért igyekezett minél kevesebb fájdalmat okozni.
Igazán nagyon jól jártam ezzel a fiatal sebésszel, mert figyelmes és megértő volt egész végig. A telefonban is maximálisan segítőkész és kompromisszum képes volt. Még arra is figyelt, hogy szóljon, ha nem ér oda időben, hogy ne várjak feleslegesen. Egy szóval szuper doki. Egyébként az oldalam fáj még és a karomat sem tudom vállmagasságnál feljebb emelni. Kell nekem egy gyógytornászos beszélgetés, hogy minél hamarabb normálisan tudjam használni a kezem. Mondjuk most annak is örülnék, ha csak simán beférne a bicepszem a kabátomba és nem kéne ráfejteni. A csöcspányva :D (melltartó) nálam most tiltó listán van (be sem tudom kapcsolni csak elölről, aztán hátratekerem, mint nagyanyám mikor orvoshoz ment). A spray is tiltó listán van... még jó, hogy tél van és nem izzadok.. mondjuk ez a fejemnek is nagyon jó, mert megfőnék a paróka alatt. Apropó nő a hajam és ez már megmarad, még vagy 2-3 hónap és nem hordom tovább a parókámat. :) A hajam színe most szürke, sok helyen fehér, tehát festeni kell majd, ha túl leszek minden kezelésen.
Az egyik barátom a Betadine volt műtét után pár napig, amit aztán felváltott a sudocream cicire, mert annyira kiszáradt a bőröm a jódtól és a ragasztóktól. Amúgy amitől féltem, hogy vajon mekkora fog maradni.. szerencsére megmaradt minden, nem tudom, hogy csinálta a sebész, de semmi sem fog látszani egy pici hegen kívül. :) Mosogatni, főzni nem tudok, emelni nem tudok, vezetni sem tudok, úgyhogy mindenhová a sofőröm visz és minden mást is megcsinál még mindig sántikálva, térdén a merevítővel. :) Na, de rátérek arra a napra, ami most a legfontosabb volt eredmény szempontjából.
15-én voltam az Emlő Centrumban a szövettani eredmény második részéért. Nagyon sokan voltak és megint mindenkit 13 órára hívtak. Csaba inkább kint várakozott, nem bírja az ilyen helyeket..végülis én szinte mindig találok magamnak beszélgető partnert. Most sem volt ez másképpen, Egriekkel ismerkedtem össze. Ők azt hitték kísérek valakit, mert olyan jól néztem ki. :D Csak hirtelen túl sok dolgot mondtam el a várakoztatási módszerekről, így hamar rájöttek, hogy magam miatt vagyok ott. Volt bőven időnk sokat beszélgetni és most én sem fogtam vissza magam. Mivel szegény néni még csak a biopszián volt túl és nem tudhatta mi vár rá, úgy éreztem mindent el kell mondanom, arról, amit én tapasztaltam. A kemóról, a hatásairól, hozzátéve azért,  hogy mindenkinél más lesz a lefolyása. Persze a lényeges pontot a sebészt sem hagyhattam ki.
Őket hívták be hamarabb és a néni lánya, akivel a beszélgettem még odalépett hozzám.
Azt mondta inkább elmennek Pestre... mert szerinte engem a Jóisten okkal sodort az útjukba és ezt figyelmeztető jelnek veszi és nagyon köszöni, hogy megosztottam a velem történteket. Gondolom bent nem volt túl megnyerő számukra sem a sebész, mint ahogy nekem sem volt amikor legelőször találkoztam vele. Neki a műtétet javasolták első körben, ezért inkább másik kórházba mennek tovább. Innen is minden jót kívánok nekik!!!
Ott volt a két betegtárs is akikkel a műtét napján dróttűzésen voltam. A lány, aki bevérzett még otthon is bevérzett és egy hematóma alakult ki a cicijében, ami majd eloszlik egyszer (ezt egyébként hallották az Egriek is). Más kezelést nem kell felvennie, szerencsés megúszta egy műtéttel. :) Évente kell mammográfiára járnia és ennyi. A másik asszonyka még a műtét napján el lett engedve haza.. délután 4-re már otthon volt. Neki sem kell semmilyen kezelést felvennie! :)
Nem sokára engem is behívtak, újra ott volt egy csomó orvos, köztük az én onkológusom, aki elkezdte lefordítani a szövettanit. A lényege, hogy 9 nyirokcsomót vett ki a sebész és ebből csak kettő volt áttétes. A mell szövettani pedig azt mutatja, hogy már sejtszinten sincs bennem daganatos sejt!!!! Teljes regressziót (a daganatos folyamat visszafejlődését) mutató emlőállomány. Viabilis tumorszövet nem látható!!!
Vélemény/javaslat: Tekintettel a végleges szövettani eredményre, az eddigi kezelésekre, a Herceptin terápia folytatása és endocrin terápia javasolt. És a sugár terápia.

:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Győzelem a második fordulóban!

Január 29. a műtét napja.
Ahogy előző bejegyzésemben írtam, nagyon koncentráltam arra, hogy összeszedett legyek a műtét napján. Sajnos nem ment minden egyszerűen, mert életem párja kicsinálta az egyik térdét egy iskolai sorverseny alkalmával. Így még szombaton be kellett vinnem a balesetire, ott kapott egy merevítőt és elengedték, hogy pihentesse és jegelje. Onnantól bennem volt a para, hogy hogyan fog engem elvinni hétfőn a műtétre. Hihetetlen, de ő egy percet sem aggódott ezen.. nem is értem miért nem, biztos azért, mert "hőspasiból" faragták. Persze engem meg "hősasszonyból"!! :D
Na a lényeg, hogy természetesen hasmenéssel indult az a hétfői nap hajnala is, mint megannyi napom mostanában, miből is gondoltam, hogy ezen a napon másképpen lesz..
Befelé én vezettem, mivel Csaba beülni is alig tudott a mankójával meg a sínnel, biztosra vettem, hogy nem fog tudni hazamenni majd délután. A kórházban először az átöltözős részlegen kellett jelentkezni, de nem tudták megmondani, hogy mi legyen, átöltözzek vagy ne.. mert én pizsiben nem annyira akartam átmenni a Jerikóra. Így aztán bemcsiben felmentünk a sebészetre és vártunk, mert 6:30-ig még sok idő volt. Közben nőtt körülöttünk a műtendő tömeg. Aztán végre jött egy asszisztens és felvett és beküldött az osztályra. Az osztályon egy másik nővérke felette az elmaradhatatlan keresztkérdéseit, kérdezte az orvosom nevét, amit miután megmondtam összenézett a kolléganőjével, hogy ő nincs is itt... Na ekkor egy enyhe szívrohammal léptem be a kórterembe, kaptam egy ágyat, lemálháztam és vártam a betegszállítót. Közben azon járt az agyam, hogy akkor mégis ki fog műteni???... és akkor, mint fény az éjszakában megjelent az ajtóban az én orvosom a maga 190 centijével.
Jött megnyugtatott, fogta a kezem és azt mondta minden rendben lesz... és én ezért végtelenül hálás voltam neki. 7:30 után megérkezett a betegszállító és két másik beteggel együtt átvitt a dróttűzésre. Be voltunk tojva mind a hárman, de azért úgy csiripeltünk az úton, mint a nyári verebek, ha tócsát találnak a hőségben. Mivel én voltam a legbátrabb én mentem be elsőként az ultrahangra, gyorsan túl akartam lenni rajta. A doktornő alaposan szemügyre vette a legelső leletemet és az alapján szúrt. Nem volt olyan rossz, a biopszia sokkal jobban megviselt.Utána átküldött a mammográfiára és a dróttal együtt összelapították a cicimet háromszor is, persze csak annyira, hogy ne ugorjon ki a szemem. Három felvétel készült, a doki megnézte és mehettünk is vissza a Kenézybe.
Ott aztán kaptam két szem bátorítót, fáslit a lábamra a trombózis miatt és egy nagyon szexi elöl csak a nyaknál kötős rucit, ez alatt természetesen ahogyan a Jóisten megteremtett. Akkor már nagyon szomjas és éhes voltam, de mire ez eszembe jutott már ott is volt a műtősfiú, ekkor volt 10:50 körül. Nagyon odafigyelt, betakargatott és diszkréten rákérdezett kell-e borotválni, de ezt a részt a kemo elintézte, tehát nem kellett. A liftek előtt megvárta míg Csaba odasántikál és ad egy puszit, aztán vitt tovább, oda ahol a madár se jár, de néhány csoda azért mégis ott születik meg.
Először az előkészítőben kellett várakoznom elég sokáig, mert 11:45 volt amikor átfeküdtem a műtőasztalra. Ez idő alatt végig a beteghordós ágyon feküdtem és hát nem volt melegem...
A műtőből jöttek-mentek mindig ugyanaz a három valaki. Aztán az egyik odalépett és bemutatkozott, hogy ő fog altatni. Kérdezett pár dolgot, majd én is megkérdeztem, hogy tényleg tubus lesz-e bedugva a torkomba? Megnyugtatott, hogy neeem, csak egy olyan izéke, ami a manduláig fog lemenni, de akkor már aludni fogok. Meg is mutatta, hogy hogy néz ki az eszköz.
Miután mindent megbeszéltünk elment és csak azt hallottam, hogy valamilyen Józsefet elkezdett ébreszteni, a Józsi inkább aludt tovább. :) Közben jött egy nagyon kedves idősebb hölgy és bekötötte a kézfejembe a branült. Utána már toltak is be a műtőbe, ahol mindenki nagyon figyelmes volt velem. A dokim már bent volt, de előtte még az előkészítőbe is bejött megnézni, hogy minden rendben van-e velem. Átcsúsztam a műtőasztalra, ami olyan kényelmes volt, hogy nem is gondolnátok. Meg is jegyeztem mire jött a válasz, hogy ez kérem zselés asztal. Letakartak a zöld lepedővel aztán annak takarásában húzták ki azt a takarót, amivel a műtősfiú betakart és a szexi rucitól is meg kellett válnom, tehát senki semmit nem látott az alfelemből. (..ez egy takaros takarós mondat lett..)
A bal kezemet felfáslizták egy L alakú fém csőre a jobba pedig az altató orvos elindított 3 fecskendő valamit. Mondta, hogy a harmadik után kicsit nehéznek fogom érezni a karom, de az nem nehéz volt, hanem majdnem kiszakadt könyöktől fogva... és utána elaludtam. Ébredni az őrzőben ébredtem, pislogtam párat, aztán toltak is vissza az osztályra. A lift előtt megláttam az emberemet és végtelenül meg is nyugodtam, hogy bármi lesz is ott van..
Az osztályon átpakoltak az ágyamra, kaptam fájdalomcsillapítós infúziót, de erre a részre nem igazán emlékszem, annyira álmos voltam még. Csabát hazaengedtem, mert innentől már éreztem magamban újra az erőt, hogy csak alszom egyet és minden okés lesz.
A szobatársaktól tudom, hogy 14:30 után hoztak vissza, nem tudom mennyi idő lehetett a műtét és mennyit hagytak pihenni az őrzőben. Délután 4 körül csengettem a nővérkének, hogy fel akarok kelni pisilni. Mivel még mindig Éva kosztüm volt rajtam, annyit mondott, hogy még pihenjek egy kicsit, de azért segített felülni az ágy szélére és kis segítséggel felöltöztem. Kis üldögélés után elmentem a mosdóba, visszafelé pedig begyűjtöttem a nővérke dicséretét. :)
Bejött az orvosom és megnézte, hogy minden rendben van. A szobatársak el voltak tőle ájulva, hogy milyen "jópasi", aznap ügyeletes is volt, így többször is bejött még éjfélig. Azért csak eddig, mert az egyik betegtársam mellműtét után bevérzett és vissza kellett vinni a műtőbe. Nem állom meg, hogy leírjam az ő orvosa xy volt és hiába hívták fel, hogy a betegével gondok vannak, nem jött vissza... így az én orvosom operálta meg éjszaka. Fel is volt háborodva a csaj rendesen mikor reggel összetalálkoztunk a folyosón, hogy még ő akart neki százezret adni..előre... csak azért nem adta, mert mondtam neki a dróttűzéses út alatt, hogy én utólag fogom a hálám kifejezni és a másik asszonyka is ebben erősítette meg.
Január 30.
Reggel egyébként nem volt rossz felkelni, már vártam, hogy ébresztő legyen, mert nem tudtam már aludni a hátamon és éhes is voltam. Egyébként a koszt az itthoni gyomornak nem volt túl megnyerő, de annak, aki másfél napig éhezik pont jó. Az altatástól fájt a lapockám közötti rész, a csövektől meg a hideg rázott, hogy biztos kihúzom őket véletlenül. A ciciben lévőtől még reggel 7 körül megszabadított és közölte, hogy nem fog hazaengedni, még egy napot itt alszom, a hónalji csövet pedig bent is hagyta. Mondta, hogy a műtét rendben ment, mindent kivett, amit lehetett és arra törekedett, hogy esztétikailag is minden rendben legyen, habár ez most nem plasztikai műtét volt.
A kórteremben jöttek-mentek a betegtársak, volt mindenféle betegség. Szembeni ágyon Ildikó néni lábában eret cseréltek, neki is lógott a tisztítócsőből kettő is, a végén palack, amiket elnevezett Jenőnek és Tibinek. ("mondomazuramnaktibi" és a "sützilás" Jenő)
Középen volt egy vastagbél műtétre váró 80 éves néni, akit szegényt előkészítés után mégiscsak visszahoztak 2 órahosszára, mert egy sürgősebb eset közbejött és kellett a műtő.
Mellette feküdt egy másik néni, aki epeköves volt, utánam műtötték, azután egész éjjel hányt, a nővérkék meg lecseszték szerencsétlent, pedig tényleg nagyon sz@rul volt.
Mellettem közvetlenül később telt be az ágy, egy böszörményi nénivel, ha jobban leszek meg is látogatom. Szegényke most temette el a lányát januárban, akit 16 évig ápolt otthon, igazából meg sem tudta gyászolni.. Nagyon szomorú volt, de azért a kórterem jó hangulata rá is átragadt egy idő után. Főleg, hogy jött egy nagydumás, terebélyes mikepércsi asszony. Epeköves volt ő is, de annyira eltökélten tudta, hogy mi hogy fog történni, hogy nagyon. Ahogy visszahozták a műtétről, már agitálta a lányát, hogy adjon neki inni ( nem lehet még sokáig se inni, se enni műtét után) vagy vágja fel a citromot, mert nyalogatni akarja. Aztán a lány elment és 1 óra múlva megjelent két másik ugyanolyan terebélyes asszony, mint ő és nagy hangon, mintha piacon lennének elkezdtek trafikolni.
Mi többiek meg csak lestünk, hogy még most volt a műtéte és már itt is vannak a komaasszonyok. :D Szerencsére nem kellett sokáig hallgatni őket, mert én már akkor hazafelé készültem, csak a zárómat vártam, még lefolyt egy antibiotikum és végre kivették a branült, receptet kaptam 30 darab vérhígítós akcióra.
Január 31.
Szerdán délután tudtunk hazaindulni, kicsit pityeregtem az úton, hogy ezt az akadályt is megugrottuk, túl vagyok rajta, de a szövettani eredményen még sok fog múlni.
Itthon nagyon jó volt végre, még a csövek ellenére is. A gyerekeim nagyon vártak haza, kíváncsian nézték a csövem végén a palackot. Nem sokat aludtam, mert fájt is, feszült is az oldalam, figyelni kellett a csőre is, mert ha nem úgy moccantam akkor bizony belehasított a fájdalom az integető hájamba. Kicsit túl is toltam a fájdalomcsillapítót, de hátha még nem lesz baj a májfunkcióval.
Február 2.
Pénteken kellett visszamenni nekem csőkivétel, Csabának kontroll. A dokim felhívott, hogy jöhetek hamarabb is, így velem kezdtük a menetet. Már a telefonban elmondta, hogy megvan a szövettan egyik része, ami nagyon jó és nagyon örül neki, mert 9 darab nyirokcsomót vett ki és "csak" kettő volt rákos belőlük. Aztán mikor szemtől-szembe találkoztunk újra elmondta a szövettani eredményt. Kérdezte is, hogy ugye örülök neki? Kinyögtem, hogy persze... és ahogy közben rápillantottam akkora derű volt az arcán. Láttam rajta, hogy valóban örül úgyhogy elhittem, hogy ez nagyon jó hírnek számít. Közben megérkeztünk a kötözőhöz, odabent beszéltünk még a sebről, hogy hogy érzem magam, mire kell innentől vigyázni. Próbálta kíméletesen eltávolítani a tapaszokat és kihúzta a csövet, ami nagyon fájt.. de nem a cső helyén, hanem az "integető hájnál, ahol a nyirokerek megszakadtak. Olyan érzés volt, mintha megégették volna. Maga a cső helye egyáltalán nem fájt. Megnézte mennyire tudom mozgatni a karomat, mert egy ilyen drasztikus műtétnél előfordulhat, hogy sérülnek a kart mozgásáért felelős idegek vagy mik.
A mellben volt valamennyi folyadék, amit először le akart szívni, aztán mégis úgy döntött nem bolygatja. Bekötözött, megírta a lapomat és úgy engedett el, ha lázasodnék vagy valami nagy feszülést éreznék a folyadék miatt akkor hívjam fel. :)
Ezután mentünk megmutatni Csaba térdét. Szegényt nagyon meggincsolta a doki, mert úgy érezte folyadék van benne, ezért megszúrta, de nem volt benne semmi szerencsére. A merevítőt kb. 4-6 hétig kell hordania. A szúrás miatt hazafelé már alig bírt jönni, még jó, hogy vezetni tud vele.
Február 6.
Holnap kedd, kapom az újabb herceptint a combomba, a sebészem pedig megnézi, hogy a varrat kiszedhető-e. Csaba térdét is holnap fogják megnézni, remélem mindegyikünknél minden rendben lesz, mert így nem olyan jó, hogy egyikünk sem 100%-os.
A szövettani eredmény többi része 15-én lesz készen és az onkoteam fogja közölni a Jerikón. Attól függ majd a további kezelés, és hogy mennyi sugarat fogok kapni.

Most testileg jól érzem magam, kicsit feszül a karom és olyan, mintha egy teniszlabdát szorongatnék a hónom alatt. A cicim kissé duzzadt, de szerintem nem lesz benne folyadék. Fáj elöl a legalsó bordámnál és hátul is kb. ugyanott, lehet a műtőbeli rakosgatás miatt. A karom nem tudom még felemelni a fejemig csak a mell vonaláig. A hónaljamnál rossz érzés van, mintha kidörzsölt volna valami, szerintem ott azért érzékeny a bőr, mert a kötözés ragasztóját  nem szereti.
A kezemre ezután fokozottan kell vigyáznom, mert nincs benne védelem a fertőzésektől, így könnyen beödémásodhat. Nem lehet ezen az oldalon vérvétel, vérnyomásmérés, cipelni, emelni, stb.
Akit érdekel a téma itt olvashat róla:
http://mellrakforum.hu/nyirokodema-limfodema/

Lelkileg kissé elfáradtam, mostanában azt érzem, hogy nagyon sok energiámba kerül az, hogy jól legyek. Igyekszem segíteni magamon és szerencsére nagyon sok biztatást kapok akkor is, ha nem írok semmit, de valami hiányzik... valami plusz, amivel átlendülnék a holtpontokon. Tudom én, hogy menni fog, csak egyre nehezebb ahogy fogynak a derűs tartalékaim. Messze van még a vége... és nincs mese meg kell oldani az utánpótlást, mert egyre rosszabbul alszom és napközben sem vagyok képes kikapcsolni, csak kattog az agyam, hogy mikor hová kell menjek, mit kell elintézzek stb... és ez így nem jó...
Azt szokták mondani, hogy az ember életébe mindig akkor lép valami új, amikor valóban szüksége van rá. Az enyémbe most belépett és úgy hívják autogén tréning, klassz a neve és egy klassz pszichológus vezeti, ettől fog az én lelkem is újra feltöltődni és tovább működni ahogy eddig is... pozitívan! :)
Itt olvashattok róla:
http://www.eletrolszoloelmeny.hu/autogen-trening-relaxacio/

...és végül nagyon nagy köszönet azoknak, akik végig biztattak, felhívtak, üzentek, vagy gondoltak rám! Kimondhatatlanul sokat jelentett most nekem, hogy ennyire sokan mellettem voltatok és vagytok...

...és bocsi, mert most tényleg hosszúra sikerült a bejegyzés! :*