Győzelem a második fordulóban!

Január 29. a műtét napja.
Ahogy előző bejegyzésemben írtam, nagyon koncentráltam arra, hogy összeszedett legyek a műtét napján. Sajnos nem ment minden egyszerűen, mert életem párja kicsinálta az egyik térdét egy iskolai sorverseny alkalmával. Így még szombaton be kellett vinnem a balesetire, ott kapott egy merevítőt és elengedték, hogy pihentesse és jegelje. Onnantól bennem volt a para, hogy hogyan fog engem elvinni hétfőn a műtétre. Hihetetlen, de ő egy percet sem aggódott ezen.. nem is értem miért nem, biztos azért, mert "hőspasiból" faragták. Persze engem meg "hősasszonyból"!! :D
Na a lényeg, hogy természetesen hasmenéssel indult az a hétfői nap hajnala is, mint megannyi napom mostanában, miből is gondoltam, hogy ezen a napon másképpen lesz..
Befelé én vezettem, mivel Csaba beülni is alig tudott a mankójával meg a sínnel, biztosra vettem, hogy nem fog tudni hazamenni majd délután. A kórházban először az átöltözős részlegen kellett jelentkezni, de nem tudták megmondani, hogy mi legyen, átöltözzek vagy ne.. mert én pizsiben nem annyira akartam átmenni a Jerikóra. Így aztán bemcsiben felmentünk a sebészetre és vártunk, mert 6:30-ig még sok idő volt. Közben nőtt körülöttünk a műtendő tömeg. Aztán végre jött egy asszisztens és felvett és beküldött az osztályra. Az osztályon egy másik nővérke felette az elmaradhatatlan keresztkérdéseit, kérdezte az orvosom nevét, amit miután megmondtam összenézett a kolléganőjével, hogy ő nincs is itt... Na ekkor egy enyhe szívrohammal léptem be a kórterembe, kaptam egy ágyat, lemálháztam és vártam a betegszállítót. Közben azon járt az agyam, hogy akkor mégis ki fog műteni???... és akkor, mint fény az éjszakában megjelent az ajtóban az én orvosom a maga 190 centijével.
Jött megnyugtatott, fogta a kezem és azt mondta minden rendben lesz... és én ezért végtelenül hálás voltam neki. 7:30 után megérkezett a betegszállító és két másik beteggel együtt átvitt a dróttűzésre. Be voltunk tojva mind a hárman, de azért úgy csiripeltünk az úton, mint a nyári verebek, ha tócsát találnak a hőségben. Mivel én voltam a legbátrabb én mentem be elsőként az ultrahangra, gyorsan túl akartam lenni rajta. A doktornő alaposan szemügyre vette a legelső leletemet és az alapján szúrt. Nem volt olyan rossz, a biopszia sokkal jobban megviselt.Utána átküldött a mammográfiára és a dróttal együtt összelapították a cicimet háromszor is, persze csak annyira, hogy ne ugorjon ki a szemem. Három felvétel készült, a doki megnézte és mehettünk is vissza a Kenézybe.
Ott aztán kaptam két szem bátorítót, fáslit a lábamra a trombózis miatt és egy nagyon szexi elöl csak a nyaknál kötős rucit, ez alatt természetesen ahogyan a Jóisten megteremtett. Akkor már nagyon szomjas és éhes voltam, de mire ez eszembe jutott már ott is volt a műtősfiú, ekkor volt 10:50 körül. Nagyon odafigyelt, betakargatott és diszkréten rákérdezett kell-e borotválni, de ezt a részt a kemo elintézte, tehát nem kellett. A liftek előtt megvárta míg Csaba odasántikál és ad egy puszit, aztán vitt tovább, oda ahol a madár se jár, de néhány csoda azért mégis ott születik meg.
Először az előkészítőben kellett várakoznom elég sokáig, mert 11:45 volt amikor átfeküdtem a műtőasztalra. Ez idő alatt végig a beteghordós ágyon feküdtem és hát nem volt melegem...
A műtőből jöttek-mentek mindig ugyanaz a három valaki. Aztán az egyik odalépett és bemutatkozott, hogy ő fog altatni. Kérdezett pár dolgot, majd én is megkérdeztem, hogy tényleg tubus lesz-e bedugva a torkomba? Megnyugtatott, hogy neeem, csak egy olyan izéke, ami a manduláig fog lemenni, de akkor már aludni fogok. Meg is mutatta, hogy hogy néz ki az eszköz.
Miután mindent megbeszéltünk elment és csak azt hallottam, hogy valamilyen Józsefet elkezdett ébreszteni, a Józsi inkább aludt tovább. :) Közben jött egy nagyon kedves idősebb hölgy és bekötötte a kézfejembe a branült. Utána már toltak is be a műtőbe, ahol mindenki nagyon figyelmes volt velem. A dokim már bent volt, de előtte még az előkészítőbe is bejött megnézni, hogy minden rendben van-e velem. Átcsúsztam a műtőasztalra, ami olyan kényelmes volt, hogy nem is gondolnátok. Meg is jegyeztem mire jött a válasz, hogy ez kérem zselés asztal. Letakartak a zöld lepedővel aztán annak takarásában húzták ki azt a takarót, amivel a műtősfiú betakart és a szexi rucitól is meg kellett válnom, tehát senki semmit nem látott az alfelemből. (..ez egy takaros takarós mondat lett..)
A bal kezemet felfáslizták egy L alakú fém csőre a jobba pedig az altató orvos elindított 3 fecskendő valamit. Mondta, hogy a harmadik után kicsit nehéznek fogom érezni a karom, de az nem nehéz volt, hanem majdnem kiszakadt könyöktől fogva... és utána elaludtam. Ébredni az őrzőben ébredtem, pislogtam párat, aztán toltak is vissza az osztályra. A lift előtt megláttam az emberemet és végtelenül meg is nyugodtam, hogy bármi lesz is ott van..
Az osztályon átpakoltak az ágyamra, kaptam fájdalomcsillapítós infúziót, de erre a részre nem igazán emlékszem, annyira álmos voltam még. Csabát hazaengedtem, mert innentől már éreztem magamban újra az erőt, hogy csak alszom egyet és minden okés lesz.
A szobatársaktól tudom, hogy 14:30 után hoztak vissza, nem tudom mennyi idő lehetett a műtét és mennyit hagytak pihenni az őrzőben. Délután 4 körül csengettem a nővérkének, hogy fel akarok kelni pisilni. Mivel még mindig Éva kosztüm volt rajtam, annyit mondott, hogy még pihenjek egy kicsit, de azért segített felülni az ágy szélére és kis segítséggel felöltöztem. Kis üldögélés után elmentem a mosdóba, visszafelé pedig begyűjtöttem a nővérke dicséretét. :)
Bejött az orvosom és megnézte, hogy minden rendben van. A szobatársak el voltak tőle ájulva, hogy milyen "jópasi", aznap ügyeletes is volt, így többször is bejött még éjfélig. Azért csak eddig, mert az egyik betegtársam mellműtét után bevérzett és vissza kellett vinni a műtőbe. Nem állom meg, hogy leírjam az ő orvosa xy volt és hiába hívták fel, hogy a betegével gondok vannak, nem jött vissza... így az én orvosom operálta meg éjszaka. Fel is volt háborodva a csaj rendesen mikor reggel összetalálkoztunk a folyosón, hogy még ő akart neki százezret adni..előre... csak azért nem adta, mert mondtam neki a dróttűzéses út alatt, hogy én utólag fogom a hálám kifejezni és a másik asszonyka is ebben erősítette meg.
Január 30.
Reggel egyébként nem volt rossz felkelni, már vártam, hogy ébresztő legyen, mert nem tudtam már aludni a hátamon és éhes is voltam. Egyébként a koszt az itthoni gyomornak nem volt túl megnyerő, de annak, aki másfél napig éhezik pont jó. Az altatástól fájt a lapockám közötti rész, a csövektől meg a hideg rázott, hogy biztos kihúzom őket véletlenül. A ciciben lévőtől még reggel 7 körül megszabadított és közölte, hogy nem fog hazaengedni, még egy napot itt alszom, a hónalji csövet pedig bent is hagyta. Mondta, hogy a műtét rendben ment, mindent kivett, amit lehetett és arra törekedett, hogy esztétikailag is minden rendben legyen, habár ez most nem plasztikai műtét volt.
A kórteremben jöttek-mentek a betegtársak, volt mindenféle betegség. Szembeni ágyon Ildikó néni lábában eret cseréltek, neki is lógott a tisztítócsőből kettő is, a végén palack, amiket elnevezett Jenőnek és Tibinek. ("mondomazuramnaktibi" és a "sützilás" Jenő)
Középen volt egy vastagbél műtétre váró 80 éves néni, akit szegényt előkészítés után mégiscsak visszahoztak 2 órahosszára, mert egy sürgősebb eset közbejött és kellett a műtő.
Mellette feküdt egy másik néni, aki epeköves volt, utánam műtötték, azután egész éjjel hányt, a nővérkék meg lecseszték szerencsétlent, pedig tényleg nagyon sz@rul volt.
Mellettem közvetlenül később telt be az ágy, egy böszörményi nénivel, ha jobban leszek meg is látogatom. Szegényke most temette el a lányát januárban, akit 16 évig ápolt otthon, igazából meg sem tudta gyászolni.. Nagyon szomorú volt, de azért a kórterem jó hangulata rá is átragadt egy idő után. Főleg, hogy jött egy nagydumás, terebélyes mikepércsi asszony. Epeköves volt ő is, de annyira eltökélten tudta, hogy mi hogy fog történni, hogy nagyon. Ahogy visszahozták a műtétről, már agitálta a lányát, hogy adjon neki inni ( nem lehet még sokáig se inni, se enni műtét után) vagy vágja fel a citromot, mert nyalogatni akarja. Aztán a lány elment és 1 óra múlva megjelent két másik ugyanolyan terebélyes asszony, mint ő és nagy hangon, mintha piacon lennének elkezdtek trafikolni.
Mi többiek meg csak lestünk, hogy még most volt a műtéte és már itt is vannak a komaasszonyok. :D Szerencsére nem kellett sokáig hallgatni őket, mert én már akkor hazafelé készültem, csak a zárómat vártam, még lefolyt egy antibiotikum és végre kivették a branült, receptet kaptam 30 darab vérhígítós akcióra.
Január 31.
Szerdán délután tudtunk hazaindulni, kicsit pityeregtem az úton, hogy ezt az akadályt is megugrottuk, túl vagyok rajta, de a szövettani eredményen még sok fog múlni.
Itthon nagyon jó volt végre, még a csövek ellenére is. A gyerekeim nagyon vártak haza, kíváncsian nézték a csövem végén a palackot. Nem sokat aludtam, mert fájt is, feszült is az oldalam, figyelni kellett a csőre is, mert ha nem úgy moccantam akkor bizony belehasított a fájdalom az integető hájamba. Kicsit túl is toltam a fájdalomcsillapítót, de hátha még nem lesz baj a májfunkcióval.
Február 2.
Pénteken kellett visszamenni nekem csőkivétel, Csabának kontroll. A dokim felhívott, hogy jöhetek hamarabb is, így velem kezdtük a menetet. Már a telefonban elmondta, hogy megvan a szövettan egyik része, ami nagyon jó és nagyon örül neki, mert 9 darab nyirokcsomót vett ki és "csak" kettő volt rákos belőlük. Aztán mikor szemtől-szembe találkoztunk újra elmondta a szövettani eredményt. Kérdezte is, hogy ugye örülök neki? Kinyögtem, hogy persze... és ahogy közben rápillantottam akkora derű volt az arcán. Láttam rajta, hogy valóban örül úgyhogy elhittem, hogy ez nagyon jó hírnek számít. Közben megérkeztünk a kötözőhöz, odabent beszéltünk még a sebről, hogy hogy érzem magam, mire kell innentől vigyázni. Próbálta kíméletesen eltávolítani a tapaszokat és kihúzta a csövet, ami nagyon fájt.. de nem a cső helyén, hanem az "integető hájnál, ahol a nyirokerek megszakadtak. Olyan érzés volt, mintha megégették volna. Maga a cső helye egyáltalán nem fájt. Megnézte mennyire tudom mozgatni a karomat, mert egy ilyen drasztikus műtétnél előfordulhat, hogy sérülnek a kart mozgásáért felelős idegek vagy mik.
A mellben volt valamennyi folyadék, amit először le akart szívni, aztán mégis úgy döntött nem bolygatja. Bekötözött, megírta a lapomat és úgy engedett el, ha lázasodnék vagy valami nagy feszülést éreznék a folyadék miatt akkor hívjam fel. :)
Ezután mentünk megmutatni Csaba térdét. Szegényt nagyon meggincsolta a doki, mert úgy érezte folyadék van benne, ezért megszúrta, de nem volt benne semmi szerencsére. A merevítőt kb. 4-6 hétig kell hordania. A szúrás miatt hazafelé már alig bírt jönni, még jó, hogy vezetni tud vele.
Február 6.
Holnap kedd, kapom az újabb herceptint a combomba, a sebészem pedig megnézi, hogy a varrat kiszedhető-e. Csaba térdét is holnap fogják megnézni, remélem mindegyikünknél minden rendben lesz, mert így nem olyan jó, hogy egyikünk sem 100%-os.
A szövettani eredmény többi része 15-én lesz készen és az onkoteam fogja közölni a Jerikón. Attól függ majd a további kezelés, és hogy mennyi sugarat fogok kapni.

Most testileg jól érzem magam, kicsit feszül a karom és olyan, mintha egy teniszlabdát szorongatnék a hónom alatt. A cicim kissé duzzadt, de szerintem nem lesz benne folyadék. Fáj elöl a legalsó bordámnál és hátul is kb. ugyanott, lehet a műtőbeli rakosgatás miatt. A karom nem tudom még felemelni a fejemig csak a mell vonaláig. A hónaljamnál rossz érzés van, mintha kidörzsölt volna valami, szerintem ott azért érzékeny a bőr, mert a kötözés ragasztóját  nem szereti.
A kezemre ezután fokozottan kell vigyáznom, mert nincs benne védelem a fertőzésektől, így könnyen beödémásodhat. Nem lehet ezen az oldalon vérvétel, vérnyomásmérés, cipelni, emelni, stb.
Akit érdekel a téma itt olvashat róla:
http://mellrakforum.hu/nyirokodema-limfodema/

Lelkileg kissé elfáradtam, mostanában azt érzem, hogy nagyon sok energiámba kerül az, hogy jól legyek. Igyekszem segíteni magamon és szerencsére nagyon sok biztatást kapok akkor is, ha nem írok semmit, de valami hiányzik... valami plusz, amivel átlendülnék a holtpontokon. Tudom én, hogy menni fog, csak egyre nehezebb ahogy fogynak a derűs tartalékaim. Messze van még a vége... és nincs mese meg kell oldani az utánpótlást, mert egyre rosszabbul alszom és napközben sem vagyok képes kikapcsolni, csak kattog az agyam, hogy mikor hová kell menjek, mit kell elintézzek stb... és ez így nem jó...
Azt szokták mondani, hogy az ember életébe mindig akkor lép valami új, amikor valóban szüksége van rá. Az enyémbe most belépett és úgy hívják autogén tréning, klassz a neve és egy klassz pszichológus vezeti, ettől fog az én lelkem is újra feltöltődni és tovább működni ahogy eddig is... pozitívan! :)
Itt olvashattok róla:
http://www.eletrolszoloelmeny.hu/autogen-trening-relaxacio/

...és végül nagyon nagy köszönet azoknak, akik végig biztattak, felhívtak, üzentek, vagy gondoltak rám! Kimondhatatlanul sokat jelentett most nekem, hogy ennyire sokan mellettem voltatok és vagytok...

...és bocsi, mert most tényleg hosszúra sikerült a bejegyzés! :*