Az első sokk.. 2017.8.10.

Talán mondanom sem kell mennyire feszült és sírással teli volt az az egy hét a következő csütörtökig. Még jó, hogy közben dolgoztam, mert otthon tuti megőrültem volna. És végre eljött a csütörtök. Az idegeim pattanásig feszültek, aztán jött a meglepetés, hogy mindenkit 12:30-ra hívtak... :(
Kb. 30 nő, akik mind azt várták, hogy csak túl legyenek már rajta. A kijövő arcok már mosolyt is kaptak a várakozóktól. Eggyel kevesebb beteg, nagyszerű és nem sírva jön ki.. még nagyszerűbb.
Aztán másfél óra múlva rá kérdeztem a pultos kisasszonytól, hogy mi a sorra kerülés menete? Talán az, hogy a könnyebb esetek az elején kiszóródnak? Nem is kellett semmit mondania, ahogyan rám nézett a szeme mindent elárult.
Miután eltelt az örökké valóság és végre a nevem hallottam, már akkora stresszben voltam, hogy azt sem tudom, hogyan jutottak el az orvosok szavai az agyamig.
Volt bent egy nagy asztal, körbeülte vagy 5-6 orvos. Aki a mintákat kivette kezdett el diagnózist közölni, miközben elém tolta a szövettani eredményeket..
Elmondta 3 mondatban, hogy: "-Sajnos, ahogy gondoltuk Enikő.. a két daganatból az egyik rossz indulatú. A másik jó, de a nyirokból vett minták áttétet igazoltak. Ezért át is adnám a szót az onkológusnak." És egy doktornő, aki velem szemben ült, hát nem cifrázta a dolgokat. Elmondta, hogy ez a daganat annyira agresszív növekedésű, hogy először kemoterápiával össze kell zsugorítani. Utána december körül műtét és a sugár terápia lesz a befejező kezelés. Holnap pedig jelentkezzek az onkológián részletesebb megbeszélésre, mert most sajnos csak ennyi idő van rám.
A könnyeimtől nem nagyon láttam, de azt még volt energiám megkérdezni, hogy tavaly mikor voltam mammográfián, akkor cisztákat találtak, amivel nem kellett foglalkozni, akkor mást nem láttak...hogy lehet ilyen hamar daganat és nyirok áttét??? Azt mondta az agresszív növekedése miatt pár hónap vagy pár hét alatt is kialakulhatott. :( De próbáljak megnyugodni, mert az a szerencsém, hogy figyeltem magamra. Időben észrevettem és nem halogattam a vizsgálatokat, ezért nagyon jók az esélyeim arra, hogy jól jövök ki ebből a betegségből. :)
Valamikor közben bejött egy pszichiáter hölgy, aki nagyon kedvesen kikísért  a folyosóra, - ahol szinte szétnyílt előttem az út, ahogy a kint várakozók együttérző pillantásokkal továbbengedtek - majd beterelt egy másik helyiségbe, mert addigra szétríttam az összes fejem. Megkaptam a leleteket, amiket még ez a hölgy is átnézett és elkezdte mondani, hogy tudja milyen sz@r most nekem...de el kell fogadnom, hogy tudjak segíteni saját magamon, mert az elfogadás már fél gyógyulás higgyem el...
Elhittem.
Megadta a telefonszámát, és egy másik mentálhigénikus szakemberét is, aki szintén gyógyult daganatos, hogyha bármi kérdésem lenne akkor nyugodtan hívjam őket.
Semerre nem nézve mentem ki az épületből, úgyis tudtam, hogy minden létező szem engem néz... vagyis minket, mert  egyik vizsgálatra vagy megbeszélésre sem mentem egyedül, attól mert nem írok róla még mindenhol velem volt Csaba.
Rengeteget sírtam még ezen a napon is, de talán egy kicsit jobban éreztem magam, mert végre megtudtam mivel állok szemben.
Cirka 5 hét alatt lett meg a diagnózis, hogy mellrákom van.