Eni harca.: Minden a régi csak egy kicsit máshogyan. :)

Régen írtam, de meg akartam várni, amíg minden eredményem meglesz.
Június 27. ultrahang a Jerikón:
az eredmény negatív, semmi gonoszat nem találtak. Még pár plusz dicséretet is bezsebeltem, mert a műtét és a sugár helye is kívül-belül gyönyörű. :) Nem is értik, hogy csináltam.
Július 2. Kardiológia:
teljesen fantasztikus EKG, az álom vérnyomással párosítva, a szívem is tökéletesen együttműködik. :) Ezen a napon labor is volt és 3 ampulla vértől szabadítottak meg. Nagyon sokat kellett várni, de az eredmény kárpótolt. Minden negatív, a tumormarkerek is. Egyetlen csillagom volt, mert keveset ittam.. meg persze az izgi hasmenés még akkor is velem volt.
Július 3. CT:
itt volt egy kisebb meccsem a kis ablak mögött ülő morcona férfijúval. Pedig csak egy papírt kellett volna, hogy hozzám vágjon. Ez itt több szót nem is érdemel, mert a pénteki herceptinnél a helyettes doktornéni nagyon kedvesen felhomályosított, hogy magánál minden rendben! :) Egyébként a CT is negatív, nincs semmi oda nem illő sem a mellkasban, sem hasban.
Csak a fejemben van néha zavar.. pont akkor amikor indulni kell valahová.. mert itthon van a biztonság. Ezen kell még dolgoznom, ami egyedül nem megy, ezért egy pszichológus is segít. Százszor inkább hozzá megyek, mint a gasztron egy valamilyen tükrözés. Az én betegutammal, tuti bedugnák a csövet a... oda. :O
Egyébként nagyon jó volt a pszichológusnál, étcsokit javasolt, minden reggel egy kocka. :) Klassz! Szinte receptre írta! :D Persze más terápiát is be kell vetni, de én ebben is előnyben vagyok, mert a meditációs gyakorlatok alapjait már itthon megtanultam az autogén tréninges csoportban. Innen is köszi Marcsinak érte, és a csoport többi tagjának is, mert ők is nagyon fontosak!! Szóval így most csak kiegészítem a javaslataival, amíg szeptemberben elkezdődik egy Simonton gyógyító képzelet csoport, amit majd ő fog vezetni. No, itt olvashattok róla bővebben. :)
Addig pedig itthon gyógyulok, szerencsére rengeteg dologgal tudok foglalkozni, mert jól érzem magam. Sokszor gondolkodni sincs időm azon, hogy mik történtek velem. Így utólag azt gondolom, nem is volt olyan sz@r ez az egész... aztán ránézek a betegség alatt készült fotóimra és rájövök, hogy de.. sz@r volt... annyira, hogy nagyon, szörnyű volt. Nagyon sok áldozatot követelt tőlem, a férjemtől, a gyerekeinktől... Sok "barát" is eltűnt az életemből, őket eleinte sajnáltam, mert nem értettem miért nem vagyok már nekik annyira sem fontos, hogy felhívjanak.. haragudtam érte.. nagyon.., aztán én hívtam fel őket, de a beszélgetés egy idő után zátonyra futott.. majd lassan megértettem,-mert időm az volt rá- hogy ők nincsenek azon a szinten, hogy számomra bármi értelmeset vagy biztatót adjanak. Ma már nem haragszom, hosszú lelki fejlődés volt ez az egy év nekem is. Jöttek új barátok, ismerősök, olyanok, akiknek számítottam, akik kérdés nélkül ott voltak velem. Nem írok neveket, mert ők nem akarnák, de a szívemnek olyan kedvesek, hogy történetekben megosztom most veletek.
Volt, aki az egyik kemo után világítós lufit hozott nekem, mert én is vittem valakinek az onkora és azt akarta, hogy én is kapjak; vagy vett nekem cékla kapszulát, máriatövis olajat; vagy csak magával vitt olyan helyre, ahol tudta, hogy ki fog kapcsolni az agyam és előjön belőlem a "szakmázós" énem... és sorolhatnám, hogy még ezernyi dologgal őszintén segítette a gyógyulásomat.. legjobban pusztán azzal, hogy mindig ott volt nekem.
Volt, aki ott maradt velem egy kemo alatt és szóval tartott; gyógyteát vett nekem; és megmutatta hol parkoljak, mert a gatyám is ráment volna a parkolási díjra; vagy hetente felhívott és kis kedves csilingelő hangján megkérdezte hogy: -Angyalka hogy vagy?
Volt, aki gombát hozott nekem..
Volt, akikkel mindennap találkoztam a gyerekeim révén és tőlük egy ölelés is elég volt ahhoz, hogy nagyobb lendülettel vágjak bele az előttem álló napba.. három ember három ölelésére mindig számíthattam.. arról nem is beszélve, hogy a gyerekeimre mekkora hatással voltak ők..
Volt, aki csak egyszerűen megfogta a kezem és a saját kezéről az enyémre áthúzott egy kézzel font karkötőt, amit egy szerzetes készített és közben elmondta a hozzá tartozó imát is.. meg, hogy nekem most nagyobb szükségem van rá..
Volt, aki a legváratlanabb pillanatban ajándékozott meg nagy szeretettel egy kristályból készült angyalka medállal, nem kis meglepetést okozva ezzel..
Voltak, orvosok, akik biztosítottak arról, hogy nagyon drukkolnak nekem és bármikor meghallgatnak és segítenek, ha tudnak..
Voltak, akik a visszatérés lehetőségét biztosították nekem és nem engedték el a kezem..
Voltak, akik programot szerveztek és nem felejtettek ki engem sem belőle..
Volt, aki arra figyelt, hogy ne legyek egyedül, többször átjött és megbeszéltünk egy csomó mindent..
Volt, aki elkísért kezelésre..
Volt, akikkel órákat beszélgettünk telefonon mindenféléről, de főleg a pasikról.. :)
Köszönök mindent!

Összességében szerencsére inkább azok kerültek többször az utamba, akik pozitívumot tudtak adni az életemnek ehhez a szakaszához.
Még nem jelenthetem ki, hogy meggyógyultam, de jó úton vagyok a teljes gyógyulás felé.
Igyekszem majd ezután is kizárni az életemből a lehúzó embereket. Nyilván nem tudom elkerülni az összes ilyen alkalmat, de a saját érdekemben muszáj lesz minden este ezeket az élményeket elengedni és az új nap dolgaira koncentrálni.
A blogot egyenlőre lezárom, mivel már nem fog velem semmi olyan történni, ami ebbe a témába vágna. Még van pár injekció, de ezen túl tényleg semmi.
Valamikor ősszel visszamegyek a munka világába és elvegyülök. Biztos nem lesz egyszerű a vegyülés, de majd igyekszem.. persze magamat szem előtt tartva, mert visszakerülni ebbe a helyzetbe normális ember lánya nem akarhat.
Továbbra is segíteni akarok azoknak, akiknek hasonló terhet adott a Jóisten.
Hiszem, hogy okkal adja.
Keressetek nyugodtan.

Most már vállalok pár képet abból az időből, amikor minden sz@r volt. Azért nem töltöttem fel eddig ezeket, mert nem akartam sajnálkozó üzeneteket. Csak pozitív üzeneteket akartam és ezeket mind meg is adtátok! Az, hogy itt tartok a ti érdemetek is!!! Az a rengeteg hozzászólás és biztatás egy-egy posztom alatt, szinte hihetetlen volt.. Köszönet érte Mindenkinek!!! :*

2017.08.12. Amikor 1 héten keresztül sírtam és vártam az ítéletet..biopszia után.

2017.08.15. Az utolsó hajszárítás..

2017.08.20. Még két nap és indul az első gyógyító folyadék..

2017.09.09. Hullik a hajam, de itt még nem akartam parókát..

2017.09.10. Itt már nem volt mit tenni..

2017.09.11. Paróka boltból hazafelé.. nem is olyan gáz.. még volt alatta pár szál hajam..

2017.09.12. A második folyik..

2017.10.03. A harmadik.. itt már nincs saját hajam.

2017.11.26. Az ötödik után.. Amikor reggel arra ébredsz, hogy a fejed tele van mérges pattanásokkal..

2017.11.27. ...és miattuk egész nap sírsz...

2017.11.29. .. aztán elfogadod és próbálsz inkább aludni, mert akkor nem érzel olyan sokmindent. Ez már itt az új hajam, nagyon örültem neki, de újra kezdett hullani és újra teljesen le kellett borotválni karácsony előtt.