Első kezelés után.

Az éjszakám pocsék volt, állandóan szomjas voltam és az a fémes íz a számban csak tetézte a hányingert... nem volt róka, de nagyon sokszor fel kellett kelnem, szinte óránként pisilni. Nem sokat aludtam, a szemeim alatt akkora karikák vannak, hogy ezt még Ilcsi néni kencéi sem tüntetik el.
Lefekvés előtt bevettem egy bogyókát, de csak annyit használt, hogy nem állandó volt a hányinger "csak" rohamokban tört rám.
Reggelre már egészen jól voltam, 9 után még reggelizni is tudtam, de a fejem nagyon húzta az ágy. Visszafeküdtem és pihentem egész nap.
Néha pityergek, néha csak arra figyelek, hogy ne legyen újra hányinger. A fémes íz nem múlik el, ezért aztán rágózok és elmúlik a hányinger is. Még ebédelni is tudtam és bennem maradt minden. Aztán fél óra múlva rá kellett segíteni még egy bogyókával. hogy tényleg ott maradjon. Azóta vegetálok, Csaba vett nekem fáslit, mert a doktornő úgy ítélte meg, hogy még nem ad vérhígítós szurikat, de ha fekszem akkor láb felpolcol és befásliz a trombózis veszély miatt. Úgyhogy múmia is lehetnék akár egy múzeumban, nemsoká a fejem is meglesz hozzá. :O
Egyébként még mindig azt gondolom mindezek ezek ellenére, hogy egész jól vagyok. Igaz, hogy sehol sem jó, ha kimegyek a kertbe ott fázom, ha bejövök azt jut eszembe jó lenne mégis inkább kimenni... de nem vagyok hisztis. :) Várom a holnapot akkor már biztosan jobb lesz.

A régi életemet akarom vissza. Most. Én nem vagyok az a típus, aki itthon fetreng és a nap bármely szakában képes aludni. Ha belegondolok, hogy ez még csak a kezdet és hogy hány hosszú napon keresztül lesz még olyan, amikor ez így lesz...
Na, de rá  kell térnem arra is, hogy amikor ilyen gondolataim támadnak, akkor valahogy mindig jön egy üzenet valakitől, ami bátorító, vagy felvidító.
Köszi Nektek!